Ausztriában, Magyarországon, Németországba, Olaszországban és Svédországban vizsgálták a populáris zene és a populista diskurzusok kapcsolatát. Itthon a 2010 utáni jobboldali populista ideológia és a mainstream popdalok kapcsolatát vizsgálták. A kormány a keresztény, „hagyományos” európai, elképzelt középosztálybeli értékek védelmét hirdeti a bevándorlóbarát nyugattal szemben, ezek egy részét a popdalok is felerősítik.
Az Orbán-kormány korábban nem látott méretű támogatási rendszert vezetett be (például a Cseh Tamás Programmal vagy a Hangfoglaló programmal), majd 2020-ban jött a feltétlenül orbánista Demeter Szilárd, aki bevallottan a popzenével akar valamit kezdeni. A járvány alatt pénzt is osztott az állam a zenészeknek, ez sem mellékes.
A mostani populista rendszer (vagy nevezik még ordo-nacionalista poszt-neoliberalizmusnak, hibrid rezsimnek, maffiaállamnak, uradalomnak és fasizmusnak, kinek hogy tetszik – a szerk.) a kutatók szerint az előadók négy fajtáját támogatja kisebb-nagyobb mértékben:
Pierre Ostiguy definíciója alapján a populizmus olyan érzelmi narratíva, ami a politikai és mozgósító célokat egy képviselet nélküli tömeg nevében sajátítja ki, a populista vezetők pedig érzelmi kapcsolatot keresnek, és ennek a kapcsolatnak átpolitizálják a szimbólumait és az esztétikáját.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Egészen újszerűen írták le Orbán Viktort és a NER-t. Dorit Geva szerint Orbán globalizáció és nemzetállam egymáshoz igazításán dolgozik, alapvetően a neoliberalizmus eszközrendszerével, csak erősebb állammal. Egyszerre épít klientúrát és próbálja a fogyasztás ösztönzésével kielégíteni a középosztályt. De a keleti nyitással meggyűlhet a baja.
Egyre távolabb Közép-Európától, egyre közelebb a Balkánhoz.
Eddig hallgatott, de most félteni kezdte a civileket a magyar titkosszolgálatoktól.
A járvány megmutatta a Fidesz-kormányzás legfőbb gyengeségét, de a választók hitét a valóság tapasztalása már alig befolyásolja. Az Orbán család körüli államkapitalizmus megszilárdult. Orbán és a Fidesz erősebb, mint 2018-ban volt, de az ellenzéki összefogás, a nemzetközi hangulat és a gazdaság bajai miatt a most induló kampánynak valós tétje van.
A Yale filozófusa, Jason Stanley szedte össze az árulkodó jeleket.
Familiar Faces: Without You Watching Over Us
A miniszterelnök Fehérváron zárta a kampányt: soha nem volt még ilyen fontos választás, idegen erők el akarják venni a magyarok országát.
Az M1 reggeli műsorában kérdezték készségesen a Fidesz kedvenc szélsőjobboldali törpepártjának elnökét arról, hogy feljelentette az Indexet egy viccvideó miatt.
Kocsis Máté nem akar olyan világot, amiben gúny tárgyává válik egy olyan dal, ami minden jóérzésű magyar szívét megdobogtatja. Novák Katalin pedig arról szavalt a Fidelitas kongresszusán, hogy „mi nem szállunk bele a méhedbe, csak nem mondunk nemet az életre”.
Stadionokban és a Youtube-on, férfikórusok és iskolák előadásában, esküvőn és egy szál gitárral - mindenhol az Ismerős arcok dala szól. Most megmutatjuk, hogy hangzik mindez egyben.