Ismeretlen tettesek ellopták a letartóztatásban lévő kolumbiai drogbáró, Otoniel kihallgatása során készült felvételeket, az interjúhoz használt digitális rögzítő-berendezéseket és egy számítógépet - közölte az ország Igazságügyi Bizottsága szombaton. Egy csapat tolvaj pénteken tört be a bizottságnak dolgozó nyomozó, Eduardo Andres Celis Rodriguez házába. Szerda este Rodriguez és Alejandro Valencia Villa parancsnok kérdezték ki a drogbárót és felvették a vallomását.
Otonielt, polgári nevén Dairo Antonio Úsugát októberben fogták el egy óriási, összehangolt akcióban, ő az ország legkeresettebb és legrettegettebb kábítószerkereskedője, a Clan del Golfo bűnszervezet vezetője. A kábítószerkereskedelem mellett rendőrök meggyilkolásával, kiskorúak toborzásával, és gyermekek szexuális molesztálásával vádolják.
A lopás mindössze egy nappal azután történt, hogy az Igazságügyi Bizottság garanciákat követelt arra vonatkozóan, hogy folytatni tudja Otoniel kihallgatását. A rendőrség ugyanis félbeszakította a drogbáró csütörtöki meghallgatását, melyen ők is részt vettek, arra hivatkozva, hogy információik szerint szökni készül. Az Igazságügyi Bizottság titoktartásra szólította fel a rendőrséget, és arra, hogy meg kell őrizni az interjún részt vevők biztonságát.
A lopás hírére az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának kolumbiai irodája felszólította az országot, hogy „tegyen azonnali és sürgős lépéseket” a bizottság munkájának védelme érdekében. „A Bizottságnak alapvető szerepe van az áldozatok jogainak, különösen az igazsághoz való jogának kielégítésében, ezért nélkülözhetetlen az autonómiája és függetlensége” - közölték.
Ivan Duque elnök kormánya jelezte, hogy Usugát hamarosan kiadják az Egyesült Államoknak, ahol kábítószer-kereskedelem vádjával keresik. (DW)