A DK nyílt levélben követeli, hogy a Debreceni Egyetem vonja vissza Vlagyimir Putyin díszpolgári címét

belföld

Frissítés a cikk végén.

A Demokratikus Koalíció debreceni országgyűlési képviselője, Varga Zoltán február 24-én nyílt levelet írt a Debreceni Egyetem rektorának, Dr. Szilvássy Zoltánnak. Arra szólította fel, hogy haladéktalanul vonják vissza a Debreceni Egyetem Szenátusa által 2017-ben Vlagyimir Putyinnak adományozott Civis Honoris Causa címet, ugyanis az orosz elnök arra méltatlan.

A Debreceni Egyetem főépülete
Fotó: Lehotka László/MTI/MTVA

„A Demokratikus Koalíció elítéli az agressziót. Nem lehet halogatni, dönteni kell Dr. Szilvássy Zoltánnak is: Az eddigi, hatalomhoz dörgölőző megfelelési kényszer, vagy az emberség, az agresszor elleni fellépés. A gyáva hallgatás, vagy a bátor kiállás!” - írta a DK mai közleményében. Mivel eddig nem kaptak választ a rektortól, hamarosan sajtótájékoztatót tartanak.

Az egyetem szenátusa 2017. augusztusában 90 százalékos többséggel megszavazta a Civis Honoris Causa, vagyis díszpolgári címet Vlagyimir Putyinnak. Azzal indokolták a döntést, hogy Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban. A döntés sokakat felháborított, többek közt azért, mert Putyin uralma alatt Oroszország részt vett Ukrajna destabilizálásában.

Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete levélben fejezte ki megdöbbenését a díszpolgári címmel kapcsolatban. Lemondott professor emeritusi címéről Vajda Mihály Széchenyi-díjas filozófus, tiltakozott a DE alkotmányjogi tanszéke, majd a szervetlen és analitikai kémiai tanszék, az analízis és a fizikai kémiai tanszékek is. A rektor azonban behívatta azokat a tanszékvezetőket, akik nemtetszésüket fejezték ki, sőt egy Facebookon méltatlankodó egyetemi hallgatót is letiltottak. Amikor 2017 október végén a Debreceni Egyetem 21 professzora közleményt adott ki arról, hogy rossz irányba mennek a dolgok az intézményben, ezt a kitüntetést is felsorolták a kifogásaik közt.

Frissítés 12:45

A DK frakcióvezetője a vasárnapi sajtótájékoztatóján megemlítette, hogy maga a rektor terjesztette fel az orosz elnököt a címre, majd Kósa Lajost idézte, aki azt nyilatkozta a díszdoktori címmel kapcsolatban: „Már azt is furcsának tartom, hogy valaki nem az ukránok melletti szolidaritását fejezi ki ebben a helyzetben, hanem az oroszokat támadja”. Varga szerint elképesztő, hogy Kósa ilyen mértékben próbálja elkenni a témát.

„Putyin bebizonyította, hogy nem a béke oldalán áll, az ukrajnai helyzet pedig aljas, agresszív, alattomosan kiprovokált háború egy nemzet ellen. Ez az a helyzet, mikor világszerte határolódnak el Putyin Oroszországától, amikor Kósa Lajosnak és Dr. Szilvássy Zoltánnak is ki kell bújnia a sarokból, mert cinkosok közt vétkes, aki néma!" - mondta Varga Zoltán.

Kapcsolódó cikkek

A Debreceni Egyetem szenátusa 90 százalékos többséggel választotta díszpolgárrá Vlagyimir Putyint

A hivatalos indoklás szerint azért, mert az ő jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Putyin díszpolgárrá választása miatt lemond professor emeritusi címéről Vajda Mihály

Nyílt levélben közölte döntését a Debreceni Egyetem rektorával.

Rényi Pál Dániel
oktatás

A debreceni alkotmányjogi tanszék szerint nem kellene autokratákat magasztalnia az egyetemnek

Nem támogatják Vlagyimir Putyin díszpolgári kitüntetésért.

erdelyip
POLITIKA

Újabb két debreceni egyetemi tanszék állt ki Putyin díszpolgári címe ellen

Nem mindenki csicska Debrecenben, csatlakozott a tiltakozókhoz a fizikai kémiai és az analízis tanszék is.

Szily László
POLITIKA

Behívatta a Putyin kitüntetése ellen tiltakozó tanszékvezetőket a Debreceni Egyetem rektora

Meg akarta tudni, hogyan jutottak erre a döntésre.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Eljárás indult a Debreceni Egyetem ellen, mert letiltott egy hallgatót, akinek nem tetszett Putyin díszpolgári címe

"Egy állami intézmény nem diszkriminálhat senkit a politikai véleményére való tekintettel" - írja a TASZ.

Urfi Péter
POLITIKA

A Debreceni Egyetem 21 professzora közleményben üzente meg, hogy rossz irányba mennek a dolgok az intézményben

Az aláírók a rektorválasztás körülményeit, Putyin és Mocsai Lajos kitüntetését is kifogásolják.

Horváth Bence
oktatás

Kósa: Furcsának tartom, hogy valaki nem az ukránok melletti szolidaritását fejezi ki ebben a helyzetben, hanem az oroszokat támadja

Szerinte most Ukrajna biztonsága forog kockán, nem pedig Putyin személyes megítélése.

Botos Tamás
POLITIKA