Összesen 21 353 kérelem érkezett be idén az Oktatási Hivatalhoz (OH) a január 18-ai határidőig a hatéves kortól kötelező iskolakezdés halasztásának ügyében – írja a Népszava. Az OH azt közölte, a kérelmek többségét már elbíráltak, és 98 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének.
A hatéves kortól kötelező iskolakezdés, valamint az iskolaérettségi vizsgálatok új szabályai 2020 januárjában léptek életbe. Ha az óvópedagógusok vagy a szülők úgy látják, hogy egy hatéves gyereknek jobbat tenne, ha még egy évet óvodában maradna, akkor a szülőknek az Oktatási Hivatalnál kell kérelmezniük azt.
A változtatást sokan kritizálták, mivel fennáll a veszélye, hogy emiatt sok kisgyermek éretlenül kezdi el az első osztályt, aminek hosszabb távon súlyos következményei lehetnek. Ráadásul a Szülői Hang Közösség friss felmérése szerint a kérelmek elbírálása nem egységes, az OH megyénként másként jár el. Az esetek 11 százalékában a szülőket nem hallgatták meg részletesen, ami nagyobb arányú visszautasításhoz vezetett.
Az új iskolaérettségi eljárást korábban alaptörvény-ellenesnek ítélte meg az Alkotmánybíróság, illetve az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is.