Felhívásban hívnak minden munkavállalót polgári engedetlenségre a pedagógusok március 16-án, amennyiben a kormány addig nem vonja vissza a tanársztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítő rendeletét.
A tanárok akciósorozata negyedik hete tart, néhány budapesti iskola 1-1 napos tiltakozásával kezdődött, azóta pedig naponta több iskola szervezi meg a saját akcióját. A mai felhívást négy olyan pedagógus jegyzi, akik az elsők közt álltak bele a polgári engedetlenségbe: Törley Katalin, Tóth Viktor, Tollner József és Pilz Olivér.
A közleményben azt írják, az elmúlt években minden jogszerű lehetőséget kihasználva jelezték a döntéshozóknak és a társadalomnak, hogy Magyarországon az oktatás állapota válságos.
„A gyerekek túlterheltségén, a korszerűtlen és irdatlan mennyiségű tananyagon, az épületek, oktatási eszközök fizikai állapotán és a tanári pálya presztízsén az elmúlt 12 év alatt nemhogy javítani nem sikerült,
de ezek romlottak, és oda jutottunk, hogy egyre nagyobb a tanárhiány is.”
Felidézik, hogy a bérrendezést sürgető szakszervezetekkel már fél éve folytat eredménytelen tárgyalásokat a kormány, amikor pedig a szakszervezetek március 16-ra sztrájkot hirdettek, a döntéshozó olyan rendeletet hozott, ami kiüresítené a sztrájkot: „olyan feltételeket támasztott a sztrájk idejére, melyek az egyszerű napi gyakorlatban sem kivitelezhetők, s a tanároknak lényegében végig kell dolgozniuk a sztrájkjukat, csak a bérükről mondhatnak le az alatt”.
Felszólítják a kormányt, hogy mielőbb, de legkésőbb 2022. március 11-ig vonja vissza fent említett rendeletét, „és ezzel tegye lehetővé, hogy a már bejelentett időpontban a pedagógusok érzékelhető, méltányos elégséges szolgáltatások mellett végzett, fenyegetések nélküli sztrájkban vegyenek részt, ha addig a szakszervezetekkel a tárgyalóasztalnál nem sikerül megegyeznie”.
Amennyiben ez nem történik meg, országos szolidaritási akcióba és polgári engedetlenségre hívnak minden munkavállalót a sztrájk napján, március 16-án.
Kérik, hogy azok a pedagógusok, akik a kiüresített sztrájkot nem tartják elegendőnek, helyette a polgári engedetlenség eszközével élve tegyék láthatóvá munkabeszüntetésüket, az állampolgárokat pedig szolidaritásuk kifejezésére buzdítják:
„tűzzenek kockás szalagot ruhájukra vagy autójukra, vegyenek fel kockás inget vagy tegyék ki azt zászlóként az ablakokba, írjanak szolidaritási nyilatkozatot, jöjjenek az iskolákhoz, ne küldjék aznap iskolába gyereküket - ahogy azt a szakszervezetek is kérik - vagy akár álljanak le egy órára a munkával március 16-án reggel 8 és 9 óra között. A lényeg, hogy bármilyen jól látható módon tegyék nyilvánvalóvá, hogy A SZTRÁJK számukra is ALAPJOG!”
Közleményt adott ki a két nagy pedagógus-szakszervezet egyike, a PDSZ is, amiben követelik a február 11-i kormányrendelet visszavonását.
Azt írják, a járványügyi előírások feloldásával a kormány elismeri, hogy a közoktatási intézményekben nem indokolt a járványhelyzetre való hivatkozás, így nem lehet erre hivatkozva korlátozni a sztrájkjogot sem egy olyan rendelettel, ami már a neve szerint is „a köznevelési intézményeket érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról” szól, „a járványügyi veszélyhelyzeten kívül nem is születhetett volna meg”.