FRISSÍTÉS: A cikk megjelenése óta Boriszovot kiengedték a rendőrségi őrizetből, egyelőre semmivel nem vádolták meg.
------------
„Vad, kommunista gyakorlatok visszatérésének vagyunk tanúi” - mondta Kraszen Kralev várnai politikus Szófia központi terén, a Largón. Kralev pártja, a GERB teljes elnöksége összegyűlt péntek délelőtt, hogy tiltakozzanak vezetőjük, Bojko Boriszov korábbi miniszterelnök csütörtöki őrizetbevétele miatt. A bolgár belügyminisztérium közleménye szerint az EU-s támogatások szabálytalan felhasználása miatt indított nyomozással függ össze Boriszov előállítása, és vádat ugyan egyelőre nem emeltek a politikus ellen, de várhatóan legalább 24 órára benn tartják majd a rendőrségen, és házkutatást is tartottak nála.
Az első hírek szerint az ügyben az Európai Unió ügyészségének jelentéseit is felhasználták, Laura Kövesi, az EU főügyésze szerdán érkezett Bulgáriába, ahol bemutatta a helyi hatóságoknak az EU-s ügyészség nyomozásának eddigi eredményeit. Összesen 120 korrupció-gyanús ügyet tártak fel, amelyek mind EU-s pénzek ellopásával kapcsolatosak, a bolgár belügy célozgatásai szerint ezekben az ügyekben volt érintett Boriszov is, akivel együtt őrizetbe vették Vladiszlav Goranov volt pénzügyminisztert, Menda Sztojanovát, a bolgár parlament költségvetési bizottságának a volt elnökét és Boriszov kommunikációs főtanácsadóját, Szevdalina Arnaudovát is.
Péntek délutánra azonban a Szófiai Ügyészség is kiadott egy közleményt, miszerint ők egészen péntek délelőtt 10 óráig semmit nem tudtak a belügy műveleteiről, és ekkor is csak arról tájékoztatta őket a rendőrség, hogy zsarolás miatt indult eljárás a volt miniszterelnökkel szemben. A vizsgált cselekmények pedig 2014 és 2019 decembere között történtek. Az ügyészség közölte azt is, hogy a nekik küldött értesítés alapján, az eddig a sajtóban keringő értesülésekkel szemben
kizárható, hogy az EU ügyészsége érintett lehet az ügyben, az ugyanis zsarolási ügyekben semmilyen szinten nem lehet illetékes.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Bojko Boriszov 12 éven át volt kormányfő. Az Európai Ügyészség nyomozása alapján indult vizsgálat ellene. Házkutatást is tartottak nála, és több fontos politikai szövetségesét is bevitték.
Minden képviselő a volt miniszterelnök, Bojko Boriszov letartóztatásáról beszél.
A bolgár kormányfő szerint KGB-s módszerekkel folyik ellene lejárató kampány, szerinte az oroszbarát elnök maga irányítja a drónt, ami a rezidenciája fölött röpköd.