Mivel a szakszervezetek és a kormány már hónapok óta nem tud megállapodni, szombat délután ismét a Kossuth téren tüntettek a tanárok, hogy azonnali bérrendezést és a munkaterhek csökkentését követeljék. Március 16-án határozatlan idejű pedagógus-sztrájk indult.
Minderre az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit reagált, hogy köszönetet mondott a tanároknak, „akiknek elsöprő többsége gondolta úgy, hogy nem a sztrájknak van itt az ideje háború idején. A szerdai napon a tanárok 87 százaléka gondolta úgy, hogy most nem a sztrájknak van itt az ideje, köszönet ezért”.
A minisztériumi közlemény kiemeli, hogy „a sztrájkban résztvevők száma lényegesen elmarad a januári sztrájkban résztvevőéktől, a hét folyamán pedig még tovább csökkent”. Azt már elfelejtették megemlíteni, hogy azóta a kormány hozott egy rendeletet, amivel gyakorlatilag lehetetlenné tette a tanároknak, hogy sztrájkoljanak.
„Köszönet a tanároknak annak belátásáért, hogy nem a sztrájk a tiltakozás legalkalmasabb módja egy háborús helyzetben, amikor a szomszéd országban háború folyik és az iskolákban gondoskodni kell azokról a gyermekekről is, akik most érkeztek Magyarországra” - írta az Emmi.
Elismerték, hogy a tanárok követelései jogosak, azokkal a kormány is azonosulni tud, azonban arra kérik a pedagógus szakszervezeteket, hogy a háborúra való tekintettel - a mozdonyvezetőkhöz hasonlóan- fontolják meg a sztrájk felfüggesztését. Igaz, a tanárok már bőven az ukrajnai háború előtt kérték a bérrendezés.
A két nagy pedagógus-szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete októberben jelentette be, hogy közös sztrájkbizottságot alapítanak. Öt követelést fogalmaztak meg: bérrendezést és a pedagógusok kötelező oltásáról szóló rendelet visszavonását kérték. Hiába tárgyaltak hónapokig az EMMI-vel, nem sikerült megegyezésre jutni.
A tanárok dühösek, amiért a kormány ahelyett, hogy tárgyalna a jobb feltételekről, nagyobb megbecsülésről szóló követeléseikről, inkább a sztrájkjogukat lehetetlenítette el.
Tárgyalni nem hajlandó az érdekvédelmi szervezetekkel, a koronavírus okozta veszélyhelyzetet kihasználva írták át a szabályokat.
Hiába tartja jogszerűtlennek a kormány, megtartják hétfői sztrájkjukat a pedagógusok. A kétórás munkabeszüntetést hosszú és eredménytelen tárgyalássorozat, egy bírósági döntés és napokon át tartó közleményháború előzte meg.
Azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelik a kormánytól.