„Nálunk ez úgy működött, hogy hozták a szavazópapírt, és akkor aki hozta, az ki is töltötte nekünk”

video
  • A vajdasági Szabad Magyar Szó cikksorozatban tárta fel, hogy a levélszavazatokat a postások helyett úgynevezett aktivisták kézbesítik a szavazóknak.
  • Egyértelműen kirajzolódott, hogy ezek az aktivisták a vállaltan fideszes kötődésű Vajdasági Magyar Szövetséghez (VMSZ), illetve a Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) irodarendszerhez tartoznak.
  • A CMH bevetését azzal magyarázzák - már amikor egyáltalán beismerik a tevékenységüket -, hogy így tehermentesítik a szerb postát. Azonban az aktivisták nemcsak hogy házhoz viszik a borítékokat, de „segítenek” kitölteni a papírokat, és felajánlják, hogy ők maguk juttatják el a főkonzulátusra azokat.
  • Csantavéren ennél is messzebbre mentek: egy helyi vállalkozás irodájába hívták be a névjegyzékben szereplő embereket, hogy ott bonyolítsák le a szavazólapok kitöltését.
  • Két napot töltöttünk a Vajdaságban, hogy megnézzük, hogy néz ez ki élőben.
Legfrissebb videóink

Magyar Péter: Milyen emberek maguk? – forró pillanatok napirend előtt

Az Orbán-kormány által okozott pusztítás mértéke jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással, mondta Magyar Péter a parlamentben. Az ellenzék a demokratikus működést kérte számon.

plankog, Botos Tamás
video

„Ha hurrikán lenne, akkor is kijönnék dragbe” – ilyen volt a Budapest Pride

Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.

Bokros Dorka, Jelinek Anna
video

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.

plankog, Takács Lili, Takács Márk, Botos Tamás, Takácsy Dorka
video

Tisztítótűz és vagyonvisszaszerzés – Magyar Péter a 444-en

Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.

plankog, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: Nem szoktak unalmasak lenni ezek az ülések, nem érdemes kimenni kávézni

„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna
video