Az Index ügye megmutatja, hogyan vezetik félre üzemszerűen még a saját szavazóikat is Rogánék

vélemény

„Orbán Viktor több tízmilliárd forint közpénzből építtetett új médiabirodalmat a választásokra készülő Fidesznek azután, hogy összeveszett Simicska Lajossal. Az új csatornák Habony Árpád és Rogán Antal politikai irányítása alatt állnak. A szerkesztőségek tőlük kapják meg a legfontosabb, kritika nélkül közvetítendő politikai üzeneteket. A kormány propagandára és ellenfelei lejáratására is használja az új médiabirodalmát, sokkal hatékonyabban és intenzívebben bármelyik elődjénél. A több száz újságból, weboldalakból, tévékből, rádiókból, médiaügynökségekből álló kiterjedt hálózat, illetve az azt vezénylő politikai akarat célja, hogy végleg átalakítsa a hazai nyilvánosságot. Ennek érdekében a Fidesz új médiaháborút indított minden olyan kritikus sajtóorgánum ellen, amit nem tud a befolyása alá vonni.”

Öt évvel ezelőtt a fenti sorokkal indult az Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet című, hosszú cikkünk, amiben először mutattuk be alaposan, hogyan működik a fideszes propagandagépezet. Azóta eltelt egy csomó idő, bedaráltak rengeteg lapot, egészen abszurd módon létrejött a KESMA, és tíz év alatt Orbán gyakorlatilag teljesen leuralta a magyar nyilvánosságot.

A legutóbbi és egyben egyik leglátványosabb orbáni térhódítás az Index meghódítása és átalakítása volt.

Ez az a történet, ami megmutatja, hogyan vezetik félre üzemszerűen még a saját szavazóikat is Rogán Antalék.

Az igazság

Az Indexről, Magyarország legolvasottabb hírportáljáról már több mint egy évtizede lehetett tudni, hogy szúrja a hatalom szemét, de sokáig nem volt megfelelő az alkalom a bedarálására. Orbán és Simicska közösen tervezte el az Index bekebelezését, de a háborújuk felülírta a tervet, mert Simicska lehívta az opcióját, és hogy az Index megőrizze a függetlenségének kereteit, alapítványi tulajdonba került. A Fidesz kétharmaddal nyert 2018-ban, de az alapítványi modell a szerkesztőség kitartásának köszönhetően 2020 nyaráig megmaradt.

Akkoriban a brüsszeli EU-s megállapodás után, de még az amerikai választások előtt, kellő távolságban a 2022-es választásoktól megfelelő volt az időzítés az Index bedarálására. „Mire augusztus elején Lőrinc visszajön a szabadságról, az Index-ügynek valamerre el kell dőlnie” - mondta egy indamediás vezető, és el is dőlt. Az újságírók világosan látva, hogy a politika átveszi az irányítást, testületileg felmondtak, és Telex néven új lapot csináltak. 2020 novemberében az Index formálisan is a NER-lap lett, miután a nevére vette a kiadót Mészáros Lőrinc médiaügyi intézője, a korábbi MTVA-vezér Vaszily Miklós, akinek a Pesti Tv is az érdekeltségi körébe tartozik.

A bonyolult alapítványos sztori, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az, hogy az Index még később is volt, hogy megjelentetett a kormánynak kellemetlen hírt, a kevésbé tájékozottakat megzavarhatta – egészen mostanáig.

A posztigazság

A Direkt36 ugyanis a napokban részletesen megírta az Index elfoglalásának színfalak mögötti történetét, és közzétett egy hangfelvételt is, amin az Index legújabb főszerkesztője, Fekete-Szalóky Zoltán 2021 tavaszán arról magyaráz, hogy ha belemásznak a Mészáros házaspár ügyeibe, nem kapnak pénzt: „Egyetlen egy ember volt Magyarországon az elmúlt hét hónapban, aki az Indexbe pénzt tudott adni, vagy pénzt adott: azt Mészáros Lőrincnek hívják. Nem ő a tulajdonos, nem ő az izé, de ha mi minden alkalommal belemászunk Mészáros Lőrincbe és Várkonyi Andreába, akkor nem lesz, aki pénzt ad bele. Ennyi volt a történet.”

Forrás

Fekete-Szalóky Zoltán arról is beszélt, hogy őt csak az érdekli, hogy a rábízott 60 embernek meglegyen az állása, „ahhoz pedig pénzt kell csinálni”. „Kétféleképpen lehet életben maradni. Úgy, hogy pénzt szerzünk a piacról, vagy úgy, ha pénzt, kölcsönt veszünk föl valakitől. Ez volt a Mészáros Lőrinc” – mondta, hozzátéve, hogy lassan ezt a forrást elvágták. Arról, hogy miért nyúl bele a cikkekbe, azt mondta, „megkapom a lebaszást onnan, ahonnan nekem meg kell kapnom a lebaszást, és csöndben megyünk tovább”.

Fekete-Szalóky szerint Starz Ákos vezérigazgató megígérte a fölötte állóknak, hogy a szerkesztőség visszafogja magát, vagyis „nem állunk bele úgy, mint mondjuk a Telex vagy a 444”. Várkonyi Andreát említeni sem lehet, „Mészárosnál pedig csak azt, amikor nagyon komoly beruházás van. Vagy vesz valamit. Vagy elad.” Fekete-Szalóky azt is elmondja, hogy továbbra is megjelenhetnek a Fidesznek kényelmetlen témák („fideszezés-szájerezés”), de ezeket a címlapon nem emelik ki, vagyis „nem húzzuk föl hármasra, hanem toljuk ki ötösre”.

Fekete-Szalóky készítette Mészáros Lőrinccel a tavaly nyáron megjelent alákérdezős interjút is, ami mellett A leggazdagabb adakozó címmel jelent meg keretes szöveg, és tavaly februárban ő élesítette azt az álnéven megjelent cikket is, ami elővezette Rogánék mentegetőzését a felesége földügye miatt.

A hazugság

Aki akármennyire követi a magyar médiapiaci eseményeket, azt nem igazán lephették meg a legújabb fejlemények, de van egy kisebb, mégis fontos különbség az Index szétbarmolása és mondjuk az Origo átállítása vagy a Népszabadság kivégzése között: amíg az előbbieknél a hatalom csendben volt, és maximum annyit mondott, hogy gazdasági ügyről van szó, amibe nem szól bele,

addig az Index szétverését komoly dezinformációs kampánnyal támogatták meg.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet

A Rogán–Habony-propagandagép új dimenzióba helyezte a politikai kommunikációt Magyarországon, és háborút indított a hagyományos nyilvánosság felszámolásáért.

Rényi Pál Dániel
média

A kormány szerint már rendeződött is a KESMA helyzete

Pánikra semmi ok, azóta született egy másik határozat, ami ugyanúgy jóváhagyta az összeolvadást.

Czinkóczi Sándor
Média

Tíz év kellett Orbán Viktornak, hogy teljesen leuralja a magyar nyilvánosságot

Simicska Lajossal közösen készültek elfoglalni a szabad médiát, végül kettejük viszálya adta a végső lökést a miniszterelnöknek az egész pályás letámadáshoz.

Rényi Pál Dániel
média

Hideg és számító hatalom végezte ki az ország legolvasottabb lapját

A Fidesz legalább hat éve tervezte már az Index megszállását. Most jött el számukra az ideális pillanat.

Rényi Pál Dániel
Média

Menesztik az Index főszerkesztőjét, az Indamedia megvette az Index részvényeit

Az újságot szétverő Bodolai László médiajogászként segíti az Indamedia csoportot.

Herczeg Márk
media

Zavartalanul promózza tovább a fideszes tévé a putyinista propagandaoldalt

A Mészáros Lőrinc pénzéből működő Pesti TV kezdeményezte az együttműködést az anonimitásban rejtőzködő "Számok" híroldallal.

Rényi Pál Dániel
Média

Egy kiszivárgott hangfelvételen mondja el az Index új főszerkesztője, hogy Mészáros Lőrinctől kapták a pénzt

Fekete-Szalóky Zoltán azt kérte, hogy ezért ne álljanak mindig bele a NER-es milliárdosba.

Czinkóczi Sándor
Média

Pontosan az ilyen cikkekért kellett Orbánnak az Index

Mészáros Lőrinc interjút adott az Indexnek, de olyat, amilyet a lap a bedarálása előtt sosem közölt volna le.

Herczeg Márk
Média

Álnéven írt Index-cikk utalt először arra, amivel Rogán végül előállt felesége földügyében

„Szeredy Dani” írt cikket az Indexen arról, hogy a földhivatalban még nem látszik a földvásárlás. Ilyen munkatárs a lapnál nincs, a főszerkesztő pedig elmondta: a valódi szerző nem akarja felfedni magát.

plankog
POLITIKA

Ilyen volt a Népszabadság halála belülről

Kormányzati körökből régóta jelezték a Népszabadság munkatársainak, hogy valami történni fog velük, és a kiadón belül is jelentkeztek baljós előjelek. Itt van a lap megszűnésének színfalak mögötti története.

Szabó András, Fabók Bálint, Pethő András
direkt36

Az Index-ügyben épp a fideszes média segít tisztábban látni

A kizárólag a Fidesz érdekei mentén dolgozó kormánymédia olyan tempóban kezdte el építeni az álvalóságot, hogy csak még nyilvánvalóbbá teszik, mi az, ami biztosan nem történt.

Herczeg Márk
Média

Mi is igazából ez az úgynevezett Gerényi-terv, ami állítólag megsemmisítené az Indexet?

Az Index szétverésével vádolt tanácsadó a blogjában megírta, mit is javasolt igazából. Játékból végiggondoltam, hogy mit jelent, mennyire értelmes és mivel járna Gerény Index-reformja médiapiaci szempontból.

Szily László
média

Csendben fojtaná meg az Indexet a kormány, de a szerkesztőség nem hagyja magát

Ha a Fidesz le akarná dózerolni az Indexet, már rég megtette volna. A hatalom tart a botránytól, ezért nem célja megszállni az ország elsőszámú hírlapját. Csak csendben megtörni és kontrollálni.

Rényi Pál Dániel
média

A kormány álláspontja az Index kicsinálásáról: Gyurcsány

Dömötör Csaba államtitkárt kérdeztük, aki a 444 megszűnésével is viccelt egy jót.

Urfi Péter, Botos Tamás
POLITIKA