„Nem baleset volt” a Fort Stewart repülőterén történt incidens, amelyben meghalt egy katona

külföld

Március 30-án egy „két helikoptert is érintő incidensben” meghalt egy amerikai katona a Georgia állambeli Fort Stewart repülőterén. Az „incidensről” akkor részleteket nem közöltek, és a katona nevét sem hozták azonnal nyilvánosságra. A Military Times most azt írja, hogy ami történt, „nem baleset volt”, az ügyben pedig büntetőeljárás folyik.

A cikk szerint James Bellew százados március 30-án éjjel 2 óra körül halt meg egy „incidensben”, amelyben két HH-60 Black Hawk helikopter volt érintett a Fort Stewart és Hinesville városa közötti repülőtéren.

A nyomozás részleteit ismerő egy forrás az Army Timesnak azt mondta, az ügyben a bűnügyi nyomozó osztály jár el, ami azt jelzi, hogy a hadsereg szerint bűncselekmény gyanúja merült fel a balesetben.

Úgy tudni, hogy James Bellew százados volt az egyetlen érintett az ügyben, a cikk szerint nem világos, hogy miként tudott egyedül elindítani úgy egy helikoptert, hogy a személyzet vagy a többi katona, akik a reptér közelében tartózkodtak, nem vették észre. A neten zárt csoportokban és egy azóta törölt blogbejegyzésben olyan elméletekről írtak, miszerint Bellew szándékosan semmisítette meg mindkét helikoptert.