A Városligetben tiltakozna a főváros vezetése, ha tényleg nekiállna építkezni a kormány

POLITIKA

„Ilyenkor fontosabb a politikai ellenállás, mint bármilyen jogi kérdés, hiszen bármire alkothatnak törvényt a kétharmad birtokában. Egyre nem tudnak törvényt alkotni: ha azok a választók, akik a támogatásukról biztosítottak minket, és akár az utcán is meg tudnak jelenni, azok velünk együtt esetleg a Városligetben is megjelennek” - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, amikor arról kérdeztük, milyen eszközökkel tiltakozhatna a Fővárosi Önkormányzat a Városliget beépítése ellen.

Orbán Viktor szerdán azt mondta, a választási eredmény eldöntötte, hogy a Liget-projekt úgy fog megvalósulni, ahogy eredetileg elképzelték. Pedig amikor 2019-ben Karácsony Gergelyt főpolgármesterré választották, a kormány felfüggesztette a tervek befejezését, arra hivatkozva, hogy csak olyasmit építenek meg, amit a budapestiek is szeretnének. Így nem épült meg az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a gyerekszínház sem.

Kiss szerint a mostani választás nem írta felül a korábbi helyzetet, hiszen Budapesten többséget kapott az ellenzék.

Középen Karácsony Gergely, balra Kiss Ambrus
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Karácsonyhoz hasonlóan úgy látja, a kormány nehezen találna több százmilliárd forintot a beruházásra, miközben a várt uniós forrásokkal együtt is költségvetési kiigazításra lesz szükség. „Inkább más zöldterületek fejlesztéséről beszéljünk közösen” - mondta.

Kapcsolódó cikkek