Hétfőn egy pakisztáni bíróság hat férfit halálra ítélt, kilenc férfit életfogytiglanra, több tucat társukra pedig kettőtől öt évtől terjedő börtönbüntetést rótt ki egy Srí Lanka-i gyárvezető meglincselése miatt. A terrorellenes bíróság elé állított 89 emberből egy kivételével mindenkit bűnösnek találtak a brutális gyilkosságban.
Priyantha Diyawadanát, egy pakisztáni gyár Srí Lanka-i vezetőjét tavaly decemberben a dühös tömeg halálra verte, majd felgyújtották a testét, miután elterjedt, hogy letépett egy vallási posztert és a kukába dobta. A lincselésről számtalan videó terjedt a közösségi médiában, voltak, akik még szelfit is készítettek az égő áldozattal. Imran Khan miniszterelnök akkor „a szégyen napjának nevezte” az esetet.
Pakisztánban az iszlám megsértésének legkisebb jele is tüntetéseket képes kiváltani. 2017-ben istenkáromlás vádja miatt lincseltek meg egy egyetemi hallgatót, 2014-ben pedig egy keresztény párt. (France24)