David Attenborough-t a Föld bajnokává választotta az ENSZ

környezetvédelem

Ezzel a díjjal ismerték el a 95 éves természetfilmes munkáját és filmjeit bolygónkról és az éghajlatváltozás hatásairól. A BBC szerint David Attenborough a díj átvételekor azt mondta, a világnak most kell cselekednie a természet és a bolygó védelme érdekében.

„Ötven évvel ezelőtt a bálnák világszerte a kihalás szélén álltak. Aztán összefogtak az emberek, és ma már több bálna él a tengerben, mint amennyit ember valaha is látott. Ismerjük a problémákat, és tudjuk, hogyan kell megoldani őket. Már csak az egységes fellépés hiányzik.”

Fotó: ASADOUR GUZELIAN/AFP

Az ENSZ környezetevédelmi programjának igazgatója, Inger Anderson azt mondta, azért Attenborough-nak adták a díjat, mert filmjeinek köszönhetően „milliók szerettek bele a bolygóba”, és emiatt van „esélyünk, hogy megállítsuk az éghajlat és a biológiai sokféleség összeomlását”.

Attenborough az ötvenes években kezdett természetfilmeket forgatni, az elmúlt években pedig egyre komolyabban figyelmeztetett a bolygót ért károkról, amiket a klímaváltozás és az ember okozott. Nem utolsósorban pedig filmjeinek köszönhető az is, hogy Pumped Gabo elkötelezett természetvédő lett.

Kapcsolódó cikkek