Ha a Youtube algoritmusa valamilyen rejtélyes okból nem dobja elém a Győzelmi sorozat - A Lakers dinasztia felemelkedése (Winning Time) előzetesét, akkor most szegényebb lennék egy instant kedvenccel. Pedig semmi közöm sincs a kosárlabdához némi átlagtudáson kívül. Mindenesetre a premierje óta az HBO Max új sorozata az, amit a legjobban várok minden héten, és ami minden másnál sikeresebben kiszakít a nem túl vidám hétköznapokból. Sodró a lendülete, fantasztikusan teremti meg a ‘70-es, ‘80-as évek fordulójának hangulatát, jók a színészek, és az ünnepelt rendező-producer Adam McKay nevéhez fűződik. Kell még érv? Mert van.
Az előbb említett okokból a sorozat történelmi hűségét nem tudom kommentálni. Nyilván felnagyítottak meg átírtak pár dolgot a valósághoz képest, változtattak dátumokat, de túlságosan nem érdemes ezen fennakadni. Az, hogy hogyan lett iszonyú pénzeket mozgató ipar a kosárlabda körül, így is átjön, és az is, hogy hogyan kezdték el magukat marketingelni a játékosok és ügynökeik.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?