Ujhelyi István bejelentkezett az MSZP, vagyis az elképzelt új szociáldemokrata párt vezetésére

POLITIKA

"Ezúton megerősítem, hogy amennyiben közösségünk többsége egyetért a párt radikális átalakításával, annak megvalósításában kész vagyok vezető szerepet vállalni és ennek érdekében elindulni a tisztújításon a társelnöki posztért."

Ezekkel a szavakkal jelentkezett be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő hétfőn a párt vezetésére. Ujhelyi vasárnap keményen önkritikus fb-posztban értekezett arról, hogy az MSZP-nek szerint gyökeresen meg kell újulnia, kijelentve például, hogy elhervadt a szegfű. A politikus víziója szerint az MSZP-t olyan szociáldemokrata közösségé kellene átalakítani, ami kis hálózatba kapcsolódó helyi közösségek segítségével működne. A radikális váltást Ujhelyi a párt átnevezésével is hangsúlyozná, a javaslata:

„Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége”

A 47 éves Ujhelyi István 8 éve EP-képviselő, előtte 12 éven át volt parlamenti képviselő és két ciklusban az MSZP alelnöke.

Kapcsolódó cikkek