Jameela Jamil otthagyja a Twittert Elon Musk miatt

INTERNET

Az influenszerekkel és a Kardashianokkal szemben látványosan kritikus brit színésznő és rádiós azután jelentette be, hogy törli Twitterét, miután kiderült, hogy elfogadták a Tesla-vezér 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

A The Good Place című sorozatban is szereplő Jamil azt mondta, azért hagyja ott a Twittert, mert tart tőle, hogy Musk miatt majd megváltozik a környezet.

Szerinte ez „segíteni fogja ezt a pokoli platformot abban, hogy elérje a teljesen törvénytelen gyűlölet, bigottság és nőgyűlölet végső formáját”, ehhez pedig hozzátette, hogy „sok szerencsét”.

Forrás

Jamil már korábban is írta, hogy ha Elon Musk tényleg megveszi a Twittert, ő biztosan lelép. Akkor azt írta: „az a jó abban, hogy Elon megveszi a Twittert, hogy végre lelépek innen, és nem fenyegetem itt többé a teljes társadalmat. Szóval mindannyian nyertek, tényleg”.

Musk azt mondta, „a szólásszabadság a működő demokrácia alapköve, a Twitter pedig az a digitális tér, ahol az emberiség jövője szempontjából létfontosságú kérdéseket vitatnak meg”, hozzátéve, hogy a Twittert „is” „jobbá” akarja tenni. (Page Six)

Kapcsolódó cikkek