Pánik tört ki egy izraeli repülőtéren, miután egy amerikai család bombát akart hazavinni szuvenírnek

agybaj

Elég sokat fogják még emlegetni azokat az amerikai gyerekeket, no meg a szüleiket, akik miatt ki kellett üríteni Izrael legnagyobb repülőterének egy részét. Az történt ugyanis, hogy amikor a család a Golán-fennsíkon járt, a gyerekek találtak egy fel nem robbant bombát, amit még az 1967-es hatnapos- , vagy az 1973-ak Jom kippuri háború alatt dobhattak le, és eltették, hogy majd elviszik haza emlékbe. Repülővel. Majd a Ben Gurion reptéren, a becsekkolásnál készségesen elővették, hogy megmutassák, náluk van egy bomba.

A szuvenírként eltett bomba
Fotó: Stephen Leavitt

A biztonságiak azonnal elrendelték a terület kiürítését, majd amikor elterjedt a hír, hogy erre miért is van szükség, kisebb pánik tört ki a reptéren. Egy embert kórházba is kellett szállítani, mert megsérült, amikor a bőröndöknek szánt futószalagon keresztül próbált menekülni.

Forrás

A helyszínre kiérkező tűzszerészek megállapították, hogy a bomba nem jelent veszélyt, így a reptér evakuálását lefújták. Az amerikai családot kihallgatták és átvizsgálták, ezután pedig engedélyt kaptak, hogy felszállhassanak a hazafelé tartó gépükre. Arról nem tudni, hogy fölvihették-e a szuvenírbombát, vagy sem. (Guardian, Jewish Press)