Joe Biden amerikai elnök arra kérte az amerikai választókat, hogy „védjék meg az abortuszhoz való alapvető emberi jogot” a novemberi félidős kongresszusi választásokon, ha az amerikai legfelsőbb bíróság időközben eltörölné a művi terhességmegszakítást legalizáló 1973-as ítéletét.
A Politico hétfőn hozta nyilvánosságra a Washingtonban alkotmánybíróságként működő legfelsőbb bíróság egyik tagjának, Samuel Alito bírónak a nem nyilvános, de kiszivárgott 98 oldalas véleményét, amiben az abortuszhoz való általános jog eltörlése mellett érvel.
A demokrata párti Joe Biden azt mondta: „a törvényeink stabilitása megköveteli”, hogy a legfelsőbb bíróság ne törölje el az 1973-as „Roe kontra Wade”-perben hozott, jogi precedenst jelentő korábbi ítéletét, és ő maga azon fog dolgozni, hogy az abortuszhoz való jogot külön szövetségi jogszabályban kodifikálja az amerikai kongresszus.
Joe Biden azt mondta, a hivatala egyelőre nem tudott megbizonyosodni a kiszivárgott dokumentum valódiságáról, de a kormányzat próbál minden lehetőségre felkészülni, ami a hivatalos és végleges bírósági döntést illeti. (MTI)