„A Volner Párt életének első, másfél éves szakasza a mai nappal lezárult. A jövőben – jelezve következő, nagy célunkat – Huxit Párt néven folytatjuk tovább. Legfontosabb célunk, hogy elérjük Magyarország kilépését az Európai Unióból” - írja Volner János, aki az elmúlt években független képviselőként volt tagja az Országgyűlésnek, de a következő ciklusra nem szerzett mandátumot.
Volner szerint Magyarországnak lassan gazdaságilag sem éri meg az Európa Unióban maradni, az ukrajnai háború pedig ellátásbiztonsági problémákat okozott, amik szerinte orvosolhatók lennének a Huxittal.
Volner valaha a Jobbik alelnöke volt, 2018 előtt még a bokorba is követte a kormánymédia lesifotósa. Aztán kilépett a pártból, átment a Mi Hazánkhoz, majd velük is szakított. Közben népszerű vendég lett a kormánybarát stúdiókban, és az elmúlt években rendre a Fidesz számára kedvezően politizált.
2020-ban az ő javaslatára módosították a választási törvényt, majd kétharmadhoz segítette a Fideszt, hogy ezermilliárdnyi közvagyon kerülhessen alapítványi kézbe. Ősszel megtámadta a Kúrián Karácsony Gergely Fudan-ellenes népszavazását, majd megszavazták a javaslatát, ami szűkíti a választásokkal egy napon tartott népszavazásoknál a jogorvoslati lehetőségeket.
Pártja el sem indult az idei választásokon, amit Volner úgy indokolt, hogy ha nem érné el az 5 százalékot, azzal az ellenzék malmára hajtaná a vizet.
A „gyanús pénzügyekkel megvádolt”, „diplomáját gyanús körülmények között megszerző”, „hűtlenkedő” jobbikosból egyik pillanatról a másikra a Fidesz-média megbecsült, állandó vendége lett, a Mi Hazánk Mozgalom pedig az „ellenzék ellenzéke”.
Ritter Imre, Volner János és Fülöp Erik támogatta, hogy alapítványi kézbe kerüljön a közvagyon.
A Fidesszel szavazó képviselő ezzel elintézheti, hogy minél később kezdődjön az aláírásgyűjtés.
Jó hír a kormány nemváltós népszavazásának.
Meglepő nyíltsággal vallják be, hogy létezésük egyetlen célja a Fidesz ellenzékének gyengítése volt.