Hegyvidék: Ilyen látványosan a világháború óta nem omlott össze épület Budapesten

baleset

Hétfőn délután igen látványos módon omlott le a budapesti Böszörményi út egyik ikonikus komcsi irodaházának legfelső három szintje.

Olvasónk, Attila fotóin és videóján jól látható, hogy a törmelék egy része az épület előtti járdaszakaszra és a Böszörményi útra hullott.

Forrás

Utóbbit az eset után teljes szélességben lezárták, majd átszervezték a környék tömegközlekedését.

Az eddig elérhető információk szerint tervezett bontás folyt, de a törmelék nem a tervezett irányba indult meg. Az MTI szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást. A balesetnek nem voltak sérültjei, sem az épületben, sem az utcán, ahová a több tonnányi fal lezuhant. A fővárosi katasztrófavédelmisek keresőkutyákkal kétszer is átvizsgálták a romokat, de szerencsére senkit sem találtak a törmelék alatt.

A Portfolio tavaly írta meg, hogy a hegyvidéki önkormányzat saját projektcéget hozott létre arra, hogy három, egymás mellett álló régi irodaház helyére vegyes funkciójú energiatakarékos épületegyüttest húzzon fel a Böszörményin. Ebben a tervek szerint lakások, irodák és boltok is lesznek.

A Ballaj Judit helyi képviselő által korábban megosztott látványtervek specialitása az, hogy a leendő épületek még ezeken a marketingcélú grafikákon is meghökkentően lehangolóak: