hegyvidék

Kovács Gergely szerint Pokorni sofőrje havi 32 ezerért bérel önkormányzati lakást az Orbánhegyen

„Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ezek a lakások nem azért vannak, hogy jól kereső embereknek vagy Pokornihoz közel álló sofőröknek adja az önkormányzat, hanem a kerületi rászorulóknak, akik közül egyébként rengetegen várnak most is lakásra, csak nem tudunk nekik adni, mert nincsen használható üres.”

Mészáros Juli
POLITIKA

Kovács Gergely szerint 120 ezer forintért bérli a János-hegyi kilátó kávézóját a XII. kerületi városüzemeltetési cég korábbi vezetője

A polgármester szerint Fekete Gyula tulajdonképpen saját magának adta bérbe a kávézót.

Molnár Kristóf
POLITIKA

2 milliárd 400 millió, csekken, egyenesen Mészáros Lőrincnek

A Hegyvidék kutyapárti polgármestere, Kovács Gergely így reagált a kerületet sújtó újabb kormányzati elvonásra.

Haász János
ÉLET

„Ki az a Steiner Attila?” feliratú plakátok jelentek meg Magyar Péter választókerületében

Az energetikáért felelős államtitkár fideszes jelöltsége régóta lóg a levegőben.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Tiszás jelöltállítás és kormányzati moszkvai út után, macskaadó-őrületben jön az Orbán-Magyar kampányharc újabb állomása

Több olyan ügy is van, amely miatt érdekes lehet a szombati nyíregyházi duplarendezvény. Ez második az öt alkalomból, amikor ugyanazon a napon ugyanabban a városban tart fórumot a kormányfő és a Tisza vezére.

Rovó Attila
POLITIKA

A XII. kerület öt év alatt 150 millió forintot bukott a kiszabott parkolási bírságok miatt

Kovács Gergely polgármester azt írta, a szerződést felmondták, és vizsgálják az esetleges jogérvényesítési lehetőségeket.

Herczeg Márk
Budapest

Magyar Péter: „A volt feleségem bölcsen visszautasította Orbán Viktor kéretlen udvarlását”

A Tisza elnöke egyúttal kihívta a Fidesz elnökét, hogy induljon el egyéniben ellene a XII. kerületben.

Urfi Péter
POLITIKA

Szabotázs a hegyvidéki éjszakában: elindult a harc a budapesti vaddisznók ellen

Ismeretlenek megrongálták a csapszeget, a két első disznó nem tervezett módon esett csapdába a XII. kerületben. De miért lett hirtelen annyi vaddisznó a fővárosban, miközben országosan a felére csökkent a számuk? És milyen módszerekkel sikerült csökkenteni az urbánus vaddisznók számát más európai városokban?

Szily László
ÁLLAT

A piaci ár alatt, kis trükközéssel került Pokorni főtanácsadójának feleségéhez egy önkormányzati telek

Az ország legdrágább utcájában lévő ingatlan előbb a közbeszerzéseken sikeres vállalkozó cégéhez, majd onnan a korábbi alpolgármester feleségénél kötött ki.

Benics Márk
belföld

Helyreigazítás Kovács Gergellyel kapcsolatos valótlan állítás miatt

Kovács Gergely polgármesternek semmilyen kábítószerrel való visszaélési ügye – sem egyéb büntetőügye – nincs függőben.

444.hu
közlemény

Megszüntették a nyomozást Pokorni Zoltán hivatali visszaéléses ügyében, ki sem hallgatták a volt polgármestert

Az egyik hivatali alkalmazott munkaidőben járt takarítani a volt hegyvidéki polgármester házába, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Benics Márk
POLITIKA

Amikor hibázunk, azt magunktól tesszük

Komolyabb vihart kavart a hegyvidéki ügyekről szóló cikkünk. Úgy érezzük, érdemes beszélnünk erről olvasóinknak, olyan formában, ahogy nem szoktunk.

444.hu
szolgálati közlemény

„Gergő átláthatóságot ígért, ha minden rendben van, a kérdésekre lehet nyugodtan válaszolni”

Kovács Gergely polgármester nyilvános posztban írta meg, hogy nem volt lehetősége válaszolni a 444 kérdéseire. Saját sajtósának levele közben világosan megmutatja: a cikk megjelenése előtt már közölték hivatalos álláspontjukat. Volt és jelenlegi MKKP-képviselők mesélnek arról, hogyan látják az átvilágítási bizottság körüli vitát.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

„Nagyon fura ebben az ügyben Gergő, mintha nem ő lenne, valami nem stimmel” – kaotikussá vált a helyzet a Hegyvidéken

A korrupció feltárásának ígéretével lett polgármester a kutyapártos Kovács Gergely a XII. kerületben, ám kevés eredményt tud felmutatni. A gyanús ügyek feltárása elkezdődött, de nem tartott sokáig. A polgármester fő bizalmasa ráadásul már az előző vezetés idején is helyzetben volt a Hegyvidéken.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a fideszes vezetésű hegyvidéki önkormányzat a kormány gyűlöletkampányait

„Köszönjük Pokorni Zoltán hozzájárulását a magyar kultúra fejlődéséhez!” – írta a XII. kerület polgármestere.

Jelinek Anna
belföld