Ha tartana bármilyen politikai következménytől, vagy ha legalább a látszatra adna, Orbán Viktor aligha kéri fel honvédelmi miniszternek Szalay-Bobrovniczky Kristófot. A miniszterelnök szerint a háborúk évtizede jön, a szomszédunkban dúl is egy háború, ezért a hadsereg fejlesztése „a legsürgetőbb feladat”. Ebben a példátlanul feszült helyzetben nem a 40 éves katonai múlttal rendelkező, 8 éven át vezérkari főnök Benkő Tibor folytatja, hanem Habony Árpád kampányguru második embere. Ez akkor is szédítő különbség, ha a miniszterjelölt tartalékos tiszt a Nemzeti Honvéd Díszegységnél.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Évi tízmilliárdnál is nagyobb haszonnak kellett gazdát találni, kitartó munkával sikerült. Kellett hozzá a fideszes törvényhozás, a kormány nagylelkű milliárdos ajándékai, pár megbízható ember és az állami szerencsejátékos cég leradírozása a piacról.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége segít összekötni a hirdetőket a tv-csatornákkal. Milliárdos üzlet lett belőle.
A kormány korábban állami kezességet vállalt a kormányszóvivő férjének adott 53 milliárd forintos MFB-hitelért.
Felgyorsulni látszik az az évek óta húzódó projekt, amelynek keretében egy orosz-magyar cég 1300 vasúti kocsit szállítana Egyiptomnak. A beruházást lebonyolító cég egyik tulajdonosánál most megjelentek a Habony Árpádhoz és Hernádi Zsolt Mol-vezérhez kötödő emberek.