Cardi B úgy érzi, felelősséggel tartozik azért, hogy ne csak nedvesedéséről, de politikáról is beszéljen

Sorozat

„Nem igazán szoktam sok politikát vinni a zenémbe, de a platformomat kurvára kihasználom. Már akkor is használtam ezt a felületet, amikor táncos voltam. Mert lehet, hogy azt hiszed, az emberek nem figyelnek, de igenis figyelnek.”

Ezt Cardi B mondta David Letterman Netflixen futó, My Next Guest Needs No Introduction/A következő vendégemet nem kell bemutatni című beszélgetős műsorában, miután Letterman azt mondta a rappernek: „Csodálatos, hogy a hozzád hasonló emberek egyik erőssége a politikai aktivizmus és a világ megváltoztatása, az emberek érzéseinek és gondolkodásmódjának megváltoztatása, nemcsak saját magukról de a világ problémáiról is.

Forrás

Cardi B-ról először tényleg nem feltétlenül a politika, inkább az juthat eszünkbe, ahogy Megan Thee Stallionnal együtt rappel arról, hogy milyen jó picsáig nedvesnek lenni, szeretni a tested és a nemi szerved, közben meg leszarni, hogy erről mások mit gondolnak. Pedig amikor nem a Wet Ass Pussyról rappel, tényleg kihasználja a lehetőségeit, hogy felhívja a figyelmet olyan politikai kérdésekre, amelyek őt is foglalkoztatják.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek