Templomot rongált meg az erős széllel érkező zivatar Somogyban

időjárás

Épületeket, köztük egy templomot is megrongált Somogyban az erős széllel érkező zivatar, jelentette a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.

A csokonyavisontai templom tornyának csúcsát ledöntötte a vihar.
Fotó: Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A szombatra virradóra lecsapó viharban személyi sérülés nem történt, de anyagi károk keletkeztek. Főként utakra, épületekre és villanyvezetékekre dőlt fák, leszakadt ágak miatt kérték a tűzoltók segítségét. A legtöbb bejelentés a megye déli részéról érkezett, ahol a tűzoltók egész éjszaka dolgoztak a károk felszámolásán.

Daránynál, Som és Nagyberény között, valamint Somogyudvarhely közelében a vasúti, Szulok és Homokszentgyörgy között a közúti forgalmat akadályozó fákat kellett eltávolítani, Háromfán, Rinyújnépen és Babócsán 700 fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás. A vihar megrongálta a csokonyavisontai templom tornyát is.(Via MTI)