Az MSZP-s Tóth Csaba cége, a Tigris-1993 Kft. egy év alatt megszázszorozta a nyereségét, és a két tulajdonos ki is vett belőle 200 millió forint osztalékot, írja a Hvg.hu a cég 2021-es beszámolója alapján. Ennek a cégnek volt jelzálogjoga arra a gyártelepre, ami miatt Tóthnak végül vissza kellett lépnie az előválasztáson, mert egy alapítvány beiktatása miatt a több százmilliós vagyontárgy addig nem jelent meg a vagyonnyilatkozatában. A lap szerint a Tóthék 200 millió forintot tudtak osztalékként kivenni a cégből.
A Tigris-1993 nettó árbevételét a 2020-as 22,3 millió forintról annak 17 szeresére, 388,6 millióra növelte.
A cég adózott eredménye a 2020-as 1,3 millióról tavaly 140,4 millióra nőtt.