Nem járt túl jól a kormányváltással Süli János, aki eddig tárca nélküli miniszterként, az új kormányban viszont már csak államtitkárként felügyelheti a paksi atomerőmű bővítését. A 24.hu ugyanis azt írja, hogy az új pozíciójában havi 3,7 millió forinttal kevesebb pénzért csinálja lényegében ugyanazt.
Süli miniszterként havonta 5 millió forintot keresett, ráadásul ebben a pozícióban járt volna neki hathavi bér, vagyis 30 millió forint búcsúpénzt, ha megszűnne a megbízatása. A külügyminisztérium államtitkáraként viszont 1 millió 296 ezer forint a havi bére, és nem jár neki a búcsúpénzt.
A portál szerint azért nem kell annyira sajnálni a volt minisztert, mert így is több mint 3,5 millió forintot keres havonta.Az államtitkári fizetésén kívül havonta bruttó bruttó 1 millió 316 ezer forintot kap parlamenti képviselőként, emellett a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítványától is kap havi 900 ezer forintot mint kuratóriumi elnök. És nemrég kapott 30 millió forintot azért, mert megszűnt a miniszteri megbízatása.
Az új, ötödik Orbán-kormányban a paksi bővítés Szijjártó Péter külügyminiszterhez került, aki immár a nemzetközi energiaügyekért és az energiabiztonságért is felel. Szijjártó - aki arról beszélt nemrég, hogy fel kell gyorsítani a Paks II megépítését és 2030-ra üzembe kellene helyezni az új erőművet - azt mondta, hogy „az átigazolási időszak legnagyobb fogása” volt a minisztériumának Süli János.
Megéri a kormányból kieső miniszternek menni.
A külügyminiszter Indiában nemcsak erről beszélt, hanem a napenergia-beruházásokról is.
Az eddigi atomminiszter a külügy államtitkáraként dolgozik tovább ezen.
Szijjártó szerint Süli „a KKM legnagyobb fogása” az átigazolások szempontjából.