Van egy cég, amelyik odaadta Rogán Antalnak a komplett éves bevétele több mint felét

POLITIKA

Elég nagy meglepetést okozott, amikor Rogán Antalról 2016 nyarán kiderült, hogy feltaláló. A Népszabadság írta meg annak idején, hogy az akkor éppen frakcióvezető Rogán egy elektronikus aláírási eljárás feltalálója, nem egyedül, hanem Csik Balázzsal és Lengyel Csabával együtt.

Rogán fogékonysága az informatika iránt addig kevéssé volt ismert, és azóta sem sok jelét látni. Pénzügyi végzettsége van, és legalább az kiderült, hogy a pénzhez tényleg van érzéke, ez a találmány is bizonyítja: a feltalálók közül toronymagasan ő járt a legjobban.

A cég, amely a találmányt még 2016-ban megvásárolta, még 2021-ben is éves teljes bevétele 57 százalékát fizette ki Rogánnak, a harmadfeltalálónak.

A Mobilsign Kft.-ről van szó.

A cég most leadott mérlege szerint a teljes bevételük tavaly 721 millió forint volt. Ennek a nagy részét, 408 millió forint kifizették „találmányhasznosítási díjként” Rogán Antalnak. Öt évvel a találmány megvásárlása után.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek