Rakétákkal felszerelhető harci drónokat készül eladni Ukrajnának az Egyesült Államok, írja a Reuters három névtelen forrásra hivatkozva.
A hírügynökség szerint a Pentagon hetek óta vizsgálja a lehetőséget, de a napokban megszülethet a végső döntés, amiről Joe Biden elnök előbb a Kongresszust, majd a nyilvánosságot fogja tájékoztatni. Előfordulhat persze, hogy az utolsó pillanatban mégis meggondolják magukat.
Az ukrán hadsereg eddig is használt harci drónokat az Oroszország elleni háborúban, például a híres török Bayraktart, de az MQ-1C Gray Eagle nevű drón jóval fejlettebb ezeknél. Legalább 30 órát tud a levegőben tölteni, hatékonyan használható hírszerzési-megfigyelési célokra, és nyolc Hellfire rakéta kilövésére is képes, tehát a harctéren is bevethető. Ezek a rakéták kétszer annyit nyomnak, mint amilyeneket a Bayraktarral lehet kilőni. A hírek szerint az Egyesült Államok négy ilyen drónt adna el Ukrajnának.
A Pentagon egyelőre csak annyit mondott a témában: nincs mit bejelenteni.
Az viszont már biztos, hogy az amerikai kormány újabb 700 millió dollár értékben küld fegyvereket Ukrajnának, köztük amerikai gyártmányú, HIMARS néven ismert nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszereket. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erre azt mondta, a fegyverszállítás növeli a kockázatát annak, hogy „egy harmadik ország” is belesodródik a háborúba.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint garanciát kaptak Ukrajnától, hogy a fegyvereket nem fogják bevetni orosz területen, csakis védekezésre fogják használni őket.
Célzottan egy kisebbségi népcsoport erőszakos elnyomására fejlesztették ki egy egyetemista ötletei alapján, aztán keresett árucikk lett mindenfelé. Ha nincs légvédelem, a modern kor leghatékonyabb és legjobb ár-érték arányú fegyvere. De mire mehet az oroszok ellen?