Az oklahomai rendőrség közleménye szerint az a fegyveres támadó, aki szerdán három kórházi alkalmazottat, illetve egy pácienst gyilkolt meg a város kórházában, elsősorban azt a sebészt akarta megölni, aki korábban a hátát operálta. Preston Phillips doktor is egyike volt a megölt embereknek, írja a BBC.
A támadó a merényletsorozat után magával is végzett a helyszínen. Kiderült az is, hogy félautomata AR 15-ös fegyverét órákkal a merénylet előtt vásárolta.
A rendőrség közleménye szerint a támadó a sebészt okolta a folyamatos gerincfájdalmaiért. A férfit május 19-én operálták a kórházban, távozása után többször is betelefonált, mert fájdalmai voltak, és további kezeléseket kért. Azt egyelőre nem tudni, hogy járt is-e azóta a kórházban kezelésen.
A helyszínen a gyilkos által hátrahagyott levél egyértelművé tette, hogy azért érkezett a kórházba, hogy meggyilkolja a sebészt és bárki mást is, aki az útjába kerül. Szerda délután a rendőrség három perccel az első bejelentés után a kórházba érkezett, feltételezések szerint ezért nem lett még több áldozata a merényletnek. A négy áldozat mellett tíz sérültről tudni.