Andy Stone azt állítja, öt évvel korábban írt egy ugyanilyen című dalt, szerinte Mariah Carey azt vette alapul az 1994-es All I Want For Christmas is You-ban.
A két dalban mindössze a cím azonos, zeneileg semmi közük egymáshoz, de Stone szerint Carey „zavart okozott” dalával és nem kérte az engedélyét.
Az énekesnő egyelőre nem reagált az ügyben.
A MAriah Carey-féle All I Want for Christmas is You minden idők egyik legismertebb és leginkább agyonjátszott karácsonyi slágere, a dalt már több mint egymilliárdszor streamelték Spotify-on, megjelenése óta a dal több mint 60 millió dollárt hozott Carey-nek.
Stone, aki Vince Vance néven játszik a Vince Vance and the Valiants zenekarral, 20 millió dollár kártérítést követel. Az nem derült ki, hogy miért csak most, 28 évvel a dal megjelenésre után jutott eszébe perelni.
Az Egyesült Államok szerzői jogi hivatala egyébként 177 dalt jegyez All I Want for Christmas is You címmel. (BBC)