Történelmi verés, NA UGYE, most kell szerénynek lenni, és már csak az a kérdés, mit csinálunk életünk hátralévő részében - a futballvezérelt miniszterelnök és kormánya delíriumos állapotban van a 4-0 után, és ez érthető is. Ilyenkor egyetlen kormánytagnak sem akadhat fontosabb dolga, mint mézes-mázas üzenetben gratulálni a kormányfőnek a nemzet - „rajtam, magyarokon kívül” - sikere után.
A harc azonban, amit a kabinet mindeközben a háborúpárti Európával és főként a különadóval sújtott multinacionális vállalatokkal vív, eközben tovább zajlik, a legfőbb ellenfél pedig a Ryanair légitársaság.
A kormányt ezen a fronton egy újonc csapattag, Nagy Márton gazdaságfejlesztéssel megbízott miniszter képviseli, akinek láthatóan még szoknia kell a szerepet.
A légitársaságoknak a kormány május végén hozott döntése értelmében az Európán belüli utazásokért 3900 forint különadót kell fizetniük utasonként, Európán kívüli utazásokért pedig 9750 forintot. Nagy egyik első döntéseként határozottan kijelentette, hogy minden olyan szektort megadóztatnak, ahol extraprofit keletkezik, köztük a légitársaságokat is, akiktől 30 milliárd forintot igyekeznek beszedni. A gazdaságfejlesztési miniszter egyeztetés nélkül jelentette be a döntését, és megingathatatlannak látszott.
Azóta a Ryanair válaszul bejelentette, hogy ők áthárítják az utasokra a pluszköltségeket, mást nem tehetnek, hiszen egyébként is veszteségesek a koronavírus okozta sokk és az energiahordozók árának megugrása miatt. Jason McGuinness kereskedelmi igazgató egyszerűen ostobaságnak nevezte a különadót, aminek az érveléséből egy betű sem igaz.
Nagy válaszul tisztességtelen gyakorlatnak nevezte a cég döntését, és fogyasztóvédelmi eljárás indítottak a társasággal szemben, azt a látszatot keltve, hogy nincs joga ilyen lépést tenni a Ryanairnek.
Erről kiderült, hogy nem igaz, hiszen törvény nem, csak a piac korlátozhatja ebben a céget, és a légitársaság nem is hagyta szó nélkül az eljárást. Olyan hangnemben válaszoltak Nagynak, amihez a kormány környezetében nem nagyon vannak hozzászokva.
„Küldeni fogunk neki egy új könyvecskét, a Közgazdaságtudomány a hülyéknek címűt, reméljük, hogy tanulmányozni fogja, és meg tudja magyarázni, miért vetnek ki extraprofitadót egy olyan veszteséges iparágra, mint a légitársaságoké.”
- alázta válaszul a minisztert Michael O'Leary vezérigazgató, aki szerint ez nem extraprofitadó, hanem a kormány által elkövetett útszéli rablás, aminek semmi köze nincs a valósághoz, és felszólította, hogy vonja vissza a törvényt. O'Leary nem állt meg itt, hanem a HVG-nek adott interjújában mindezt még megtoldotta azzal, hogy ötször hülyézte le az „idióta, hibbant, fogalmatlan és alkalmatlan” Nagy Mártont.
Ilyen állítások szerepelnek az interjúban többek közt:
Nagy, aki két héttel korábban még revolvert lóbálva próbálta behajtani a pénzt a légitársaságon, majd eljárást indított a céggel szemben, válaszul megszeppenve vette tudomásul, hogy milyen hangnemben beszél vele egy cég, amelyet útszéli módon próbált épp kirabolni. Ezt a behúzott farkú közleményt juttatta el a miniszter az MTI-hez szerda reggel:
„A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót. Bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint. Teljesen érthető, hogy egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat, mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást.”
Gazdasági szakértőket kérdeztünk a kormány „extraprofitra” kivetett különadóiról és kiadáscsökkentési terveiről.
Mindenkitől 3900 forintot szednek be, azoktól is, akik már megvették a jegyet júliusra.
Az ír fapados légitársaság – amely a közlemény szerint magát Magyarország legnagyobb légitársaságának tartja – szokatlanul kemény hangvételben fordul az ország vezetéséhez.
Amiért át akarják hárítani a különadót.
Várhatón járatokat is csökkentenek az extraprofitadó miatt.
A fogyasztóvédelem után már a jegybank is vizsgálatot helyezett kilátásba, ha a bankok szabálytalanul emelnék a díjaikat az extraprofit-adó miatt. Az elrettentésnél sokkal komolyabb eszköz ugyanakkor nincs az állam kezében.
A miniszterelnök állítása szerint tíz év után először ment be a válogatott öltözőjébe, ahol leírhatatlan volt a hangulat.
A miniszterelnök nem volt annyira összeszedett a rádióinterjúban, mint amennyire lenni szokott. De szívesen mesélt az egyedül megvívott csatáról, ahol szerencsére nem kellett erőből menni.