Csütörtökön 50 bázisponttal 7,25 százalékra emelte a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betétek kamatát, ami egy ideje irányadó kamatnak számít. A Portfolio.hu cikke szerint az emelés nem teljesen váratlan, de az időzítése miatt rendkívülinek mondható.
Azért rendkívüli, mert bár az egyhetes betét kamatát, ahogy a nevéből is következik, hetente emelhetnék, az MNB egy ideje rászokott arra, hogy csak a jegybanki alapkamattal együtt, a Monetáris Tanács havi ülése után emeli ezt a tételt is. A Monetáris Tanács viszont csak a hónap végén ül majd össze.
Nem volt viszont teljesen váratlan a döntés, mert több tényező is arra tolta a jegybanki döntéshozókat, hogy valamit lépjenek a kamatpolitikában. Egyrészt múlt szerdán kijött a KSH májusi inflációs adata, ami szerint a ráta éves alapon 10,7 százalékkal nőtt, gyorsabban, mint azt elemzők várták. A jegybank pedig azt kommunikálta, hogy lassítaná a kamatemelési ciklusát, ami még tovább gyengítette a már amúgy is rekord gyenge forintot. Ráadásul az Egyesült Államokban is a vártnál nagyobb lett az infláció májusban, az amerikai FED pedig szerdán hatalmas kamatemelést jelentett be.
Vagyis a vártnál nagyobb inflációra és szigorúbb kamatkörnyezetre kell készülni, a forint pedig egyre gyengül, így az MNB-nek is lépnie kellett. Annak meg is volt az azonnali piaci hatása, a forint euróval szembeni árfolyama a bejelentés után erősödni kezdett, átmenetileg 394,5 forintig is visszaerősödött egy euró ára. Fél 11 körül 395,6 forintba került egy euró.