Többségében elutasítják az utazók, hogy a légitársaságok az extra nyereségük után fizetendő adót a jegyárakban egy az egyben áthárítsák a vásárlóikra – tudta meg a Magyar Nemzet. Úgy értesült a kormánypárti lap, hogy a Ryanair fogyasztóvédelmi eljárás alá vont, visszamenőleges árképzésére válaszul a már kifizetett júliusi jegyek 60 százalékát a cég által megadott csütörtöki határidőig az utasok lemondták, azaz inkább visszakérik az eredeti árat.
A 444 is megírta, hogy a Ryanair visszamenőleg is mindenkire ráterhel még 3900 forintot (10 eurót), mert utasonként ennyi a kormány által bevezetett extraprofitadó. A kormány pedig válaszul fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít a légitársaság ellen. Ugyanakkor nincs olyan törvény, amely megtiltaná, hogy a cégek a különadókat tovább terheljék a lakosságra. Ráadásul Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója egy interjún belül ötször idiótázta le a magyar gazdaságfejlesztési minisztert.
A rivális Wizz Air július 1-ig nem hárítja át az utasokra az extraprofitadót.
Amiért át akarják hárítani a különadót.
A fogyasztóvédelem után már a jegybank is vizsgálatot helyezett kilátásba, ha a bankok szabálytalanul emelnék a díjaikat az extraprofit-adó miatt. Az elrettentésnél sokkal komolyabb eszköz ugyanakkor nincs az állam kezében.
Várhatón járatokat is csökkentenek az extraprofitadó miatt.
Akkor lép életbe az új adó, onnantól viszont a Wizz Air vezetése is emelkedő jegyárakra számít. De eddig még nem nevezték ostobának és hibbantnak Nagy Márton minisztert, mint a versenytárs Ryanair vezetője.