A menekültek világnapja alkalmából elárverezi 23 karátos aranyból készült Nobel-díját Dmitrij Muratov orosz újságíró, a Novaja Gazeta című független lap főszerkesztője. A befolyt pénzt az ENSZ szervezetének, az UNICEF-nek adja, segítve az Ukrajnából menekülő gyerekeket. A kikiáltási ár 550 ezer dollár.
Muratov 2021-ben kapott Nobel-békedíjat Maria Ressa fülöp-szigeteki újságíróval közösen a sajtószabadságért folytatott harcáért. A díjjal járó 500 ezer dolláros jutalmat már korábban felajánlotta a menekült gyerekeknek.
Múlt hónapban azt mondta: ha a menekültek számát nézzük, nem helyi konfliktus, hanem a harmadik világháború zajlik.Az Economist felidézi, hogy 1939-ben hasonlóan cselekedett Niels Bohr dán fizikus is, aki az oroszok által megtámadott finn civilek javára árverezte el Nobel-díját.
A Putyin-rezsim régóta ellenségként tekint Muratovra, tavaly pénzbírságot is kapott, amiért nem közölték a lap cikkeiben említett „külföldi ügynökök” státuszát, amivel állítólag „megsértették a tömeges információszabadságot”.
Az ukrajnai invázió kezdetekor Muratov háborúellenes mozgalmat hirdetett, az ukránokat az oroszok barátjának nevezte, a Novaja Gazeta aktuális számát pedig mindkét nyelven közzétette. A lap azóta felfüggesztette működését, mivel az orosz törvények 15 éves börtönnel fenyegetnek mindenkit, aki a központi hatalom értelmezése szerint hamis híreket közöl a háborúról.
Áprilisban acetonnal kevert piros festékkel öntötték le Muratovot az utcán, az amerikai hírszerzés szerint az orosz titkosszolgálat lehetett a támadás mögött.
A Fülöp-szigeteki Maria Ressát és az orosz Dmitrij Muratovot a szólásszabadságért vívott harcukért díjazták.
A rendszerkritikus Novaja Gazeta főszerkesztőjének 132 000 rubelt kell fizetnie, mert állítólag nem közölték a lap cikkeiben említett „külföldi ügynökök” státuszát.
Dimitrij Muratovot acetonos piros festékkel öntötték le. Az amerikai hírszerzés szerint nem magánakció volt.