Miután Anita Alvarez amerikai szinkronúszó szerdán a budapesti vizes vb-n gyakorlata után elájult a medencében, ahonnan végül edzője mentette ki, csütörtökön a szervezők közleményben reagáltak a történtekre.
Merkely Béla, a vb egészségügyi szolgálatának vezetője szerint:
Miután a versenyzővel ez már korábban is megtörtént, az edzőjét nem érték váratlanul a történtek – a FINA ugyanakkor vizsgálatot indított, miként előzhetők meg a hasonló esetek.
Az edző, Andrea Fuentes az SA című lapnak azt mondta, amikor észrevette, hogy Alvarez süllyed, a vízimentőkre nézett, de „azok csak bámultak” és „nem reagáltak”, emiatt ugrott a medencébe ő. Elmondása szerint miután kihúzták a partra Alvarezt, jött egy vízimentő, „de nem sokat segített”, egy kicsit „harcoltak” amiatt, hogy milyen pozícióba fektessék a sportolót. „Nem beszélt angolul, és nem értett engem.” Az edző szerint két perc telt el, mire Alvarez magához tért és újra levegőt vett.