Egy tanulmány 185 országban modellezte a koronavírus terjedését 2020 decembere és 2021 decembere között vakcinákkal és azok nélkül. A szerzők szerint Covid-oltás nélkül 31,4 millió ember halt volna meg, az oltásoknak köszönhetően tehát 19,8 millió ember élte túl a világjárványt. A The Lancet Infectious Diseases által lehozott tanulmány elsőként tett kísérletet arra, hogy számszerűsítse az oltások által - közvetlenül és közvetve - megelőzött halálesetek számát.
"Tudtuk, hogy nagy szám lesz, de nem hittem volna, hogy 20 millió" - mondta Oliver Watson, a londoni Imperial College munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.
A tanulmány több lehetőséget is áttekint: a vakcinák összesen 14 millió ember életét mentették meg konkrétan a Covid-19-től, a 20 milliót akkor kapjuk meg, ha beleszámoljuk a koronavírushoz köthető halálozásokat és az egészségügyi rendszer összeomlása következtében bekövetkezett haláleseteket is.
Ezen felül a szerzők kísérletet tettek arra is, hogy kiszámítsák, mi történt volna, ha megvalósul az Egészségügyi Világszervezet azon terve, hogy 2021 végéig a világ minden országában elérik a 40 százalékos átoltottságot. Ez ugyanis nem valósult meg, ami hosszútávon egyesek szerint az omikron variáns kialakulását és a járvány elhúzódását eredményezte. Az egyenlőbb elosztás a tanulmány szerint hatszázezer ember halálát akadályozhatta volna meg, és bár a vakcinagyártás megkönnyebbítése a fejlődő országok számára sokak szerint nagyban segítette volna az egyenlő globális elosztást, a hatóanyagok szabadalmait csak mostanra sikerült feloldani. (Guardian)
Hiába tettek ígérteket a fejlett országok, hogy igazságosan osztják majd el világszerte az oltóanyagokat, százmilliószám halmozták fel a vakcinákat, és foggal-körömmel védik a gyógyszergyártók érdekeit. Pedig mindenki jobban járna, ha a szegényebb országokba is jutna elég oltás.
Sokan már temették a globális kereskedelmet szabályozó szervezetet. A tagoknak a kilátástalannak tűnő tárgyalások után azonban végül sikerült egy közös megállapodást felmutatniuk.