A népességszám 2010-ben még 10 millió fölött volt, azóta csaknem félmillióval csökkent. Hiába nőtt csúcsra a hazavándorlók száma, az elvándorlóké gyorsabban emelkedett. Mélyponton a születések száma, megugrott az abortuszok aránya.
Az egy évvel korábbinál 10 százalékkal kevesebb gyerek született, öt hónap alatt 26 ezerrel csökkent a népesség.
Egy másik fontos demográfiai mutató is közel van az abszolút mélypontjához.
Hogy ellehetetlenítsék számukra a munkavállalást, a banki és alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
A magyar állam friss babérkoszorúsa Schmidt Mária lelkes asszisztálása mellett a köztévében fejthette ki a véleményét, amit a hivatalos adatok egy csöppet sem támasztanak alá.
Az elhunytak száma három éve nem volt ilyen magas, a természetes fogyás egy év alatt 20 százalékkal gyorsult.
Ágyában égett halálra a Magyarországon élő japán nő, a Patent Egyesület szerint sok a gyanús körülmény.
77 500 gyerek született, ami a valaha mért legalacsonyabb születésszám.
Csókolózó papok és apácák, anorexia, haldokló AIDS-beteg képe, mint reklámalapanyag: a világ egyik legmegosztóbb kreatívja 82 évesen ment el.
A helyi sajtó szerint a buszon főleg külföldiek utaztak. Legalább hárman meghaltak.
Az úgynevezett természetes fogyás közel 20 százalékkal magasabb volt november végéig, mint tavaly.
Sokkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, miközben a halálozások száma stagnált.
Megállíthatatlanul fogy az ország lakossága, idén már 35 ezerrel lettünk kevesebben.
Az áldozatok egy rituálé közben fulladtak az áradás miatt megáradt folyókba és patakokba.
Ezek azok a baktériumok, amelyek úgy fejlődnek, hogy a gyógyszerek ne hassanak ellenük.