Jelentős mértékben megerősíti a NATO keleti arcvonalát az USA, közölte Joe Biden a katonai szövetség madridi csúcstalálkozójának nyitányán. „Vlagyimir Putyin összetörte a békét Európában. Az USA és szövetségesei pedig felveszik a kesztyűt, bizonyítván, hogy a NATO-ra minden korábbinál nagyobb szükség van, minden eddiginél fontosabb” – mondta az Egyesült Államok elnöke, majd bejelentette, hogy
A hadtest a hadseregnél kisebb katonai alakulat, amely általában így is legalább két hadosztályból áll. A 2020-ban reaktivált 5. hadtest alárendeltségébe jelenleg a 2. páncélos ezred, a 41. tábori tüzérdandár, a 12. repülő dandár; a 173. légideszant dandár, légvédelmi dandárok, kiképzőparancsnokságok, logisztikai zászlóaljak, felderítő és rejtjelező dandárok tartoznak.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Bővülhet a szövetség.
A török elnök 30 „terrorista” kiadatását kéri.
Több mint kétszáz év után adják fel semlegességüket.
Svédországban is hamarosan megszülethet a hivatalos döntés a NATO-csatlakozásról.