„Az ukrajnai háború és az annak nyomán kivetett szankciók az energiahordozók rendkívüli drágulásához vezettek, ezt követte a szállított mennyiség visszaesése, ami egyfajta ördögi körként az árak további emelkedésével járt” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az energetikával foglalkozó uniós miniszterek ülésén.
A magyar kormány szerint azért lett drága az energia, és ez azért okoz inflációt, mert az EU megbüntette Oroszországot az Ukrajna ellen indított háborúja miatt. A magyar parlament éppen most tervez elfogadni egy Kövér László és Semjén Zsolt által is jegyzett határozatot, aminek az elején ez áll: „A nemzetközi közösség Oroszországgal szembeni átgondolatlan szankciós döntései tovább nehezítik hazánk és polgáraink helyzetét.”
Az energiaárak drasztikus emelkedése biztosan hozzájárult az infláció meglódulásához, hiszen a földgáz és az áram ára is jelentősen emelkedett az elmúlt egy évben, és minden termék előállításához szükség van energiára.
Azonban az energia ára nem a szankciók miatt szállt el ennyire, hanem azért, mert Oroszország tavaly nyár vége óta radikálisan csökkentette az Európába szállított földgáz mennyiségét. Több mint fél évvel a háború kitörése előtt az oroszok elkezdték szorongatni Európát, vélhetően éppen azért, hogy elrettentsék őket a szankcióktól. Az ördögi kör nem a szankciókkal kezdődött, ahogy azt Szijjártó Péter állította, hanem a mennyiség visszaesésével.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Az egész Európai Uniót újraszervezné Kövér László és Semjén Zsolt, és erről a magyar országgyűlés hamarosan határozatot fogad el. Vétójogot adnának a nemzeti parlamenteknek mindenben, de közös európai hadsereget is akarnak. Ugyanitt elítélnék az Oroszország elleni szankciókat is.
A Gazprom legfontosabb európai vevői továbbra is veszik a földgázt. Azt mondják, hogy nem fizetnek rubelben, az oroszok pedig azt, hogy abban fizetnek. 54 gázkereskedőből eddig csak 3 állt ellen Putyin rendeletének.
Óriási üzlet az energia, és úgy tűnik, hogy még a háborúnál is fontosabb. Az európaiak továbbra is hatalmas összegeket fizetnek az oroszoknak, még többet is, mint a háború előtt. És a Kreml sem bünteti az orosz katonák ellen használt fegyverekért Európát a gáz megvonásával. Ukrajna is átengedi az orosz energiát a területén, és még pénzt is kap érte az oroszoktól.