A holland urbanisztikai-építésziroda, a Waterstudio.NL munkája nyomán, a Maldív-szigetek kormányával együttműködve mutatták be június végén a Maldív Úszóváros (MFC) nevű projekt részletesebb tervét. A tervezők szándéka szerint ez lehet az első úszóváros a világon, de abban bíznak, hogy hamarosan számos hasonló projekt követheti majd, és az új típusú városok alapvetően alakíthatják majd át, ahogy a partvidékéken élnek az emberek.
Az MFC kigondolása közel egy évtizede indult el, most a konkrét terveket mutatták be. A tervek szerint a 200 hektáros területen olyan mesterséges öblöt hoznak létre, ami automatikusan képes együtt mozogni a tengerszint emelkedésével. Összesen 5000 úszó elemet terveznek az öbölben elhelyezni, ezeken pedig 20 ezer ember lakóhelye, éttermek, boltok és iskolák is helyet kapnának. Az első blokkokat elvben hamarosan be is mutatják, az első lakók már 2024-től elkezdhetnek beköltözni, míg a tervek szerint 2027-re a teljes városrész kész lenne.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?2019-ben kezdhetik az első lebegő város építését kaliforniai befektetők Francia Polinézia partjainál. A libertáriánus utópia tompított formában, de megvalósulhat.
Nagy volt a tiltakozás helyben, Francia Polinézia kormánya inkább kiszállt az amerikai intézettel kötött megállapodásból.