Magyarországnak van elegendő vize, de nem mindegy, hogy a vízkészlettel hogyan bánunk - emelte ki Palkovics László szombat este Győrben, a Víz, amit akartunk elnevezésű ünnepségen.
A Szentendrén és Solymáron kialakult vízellátási gondokat technológiai probléma okozza, nem az, hogy nincs elég víz - mondta a technológiai miniszter.
A 2021-ben indult Insula Magna programról elmondta: az a felelősségünk, hogy legyen újra víz a Szigetközben és a Csallóközben. A program jövőképe az, hogy a Szigetköz ökoszisztémája olyan legyen, mint az 1800-as évek elején volt, csak más funkcionalitással.
Ugyanezen a rendezvényen Palkovics kijelentette, hogy
„Magyarország egy high-tech ország”, de az MTI eddig idézett tudósításából nem derült ki, mégis mire gondolhatott.
Aki a fenti vízügyi megfejtésnél kicsit árnyaltabb képet szeretne látni, az keresse fel solymári riportunkat, vagy a vidéki vízgazdálkodás helyzetéről szóló nagy anyagunkat.
Egyelőre nem látják, mikor normalizálódhat a helyzet Solymáron, aminek egyes részein napok óta ezer ember nem jut ivóvízhez.
Egyre több településen ismerik fel, hogy többet kéne tenni az odaérkező vizek megtartásáért. A WWF és a Belügyminisztérium mintaprojektjében öt településen hoztak létre zöld megoldásokat erre a célra, mi a két dél-alföldi helyszínt, Ruzsát és Bátyát látogattuk meg.