Magyar Péter szerint „egy bátor Orbán-janicsár komolyan vette a miniszterelnök felhívását”.
Nem volt mérlegelési lehetősége.
Lassan már teljesen kikopik a Fidesz a tehetős települések vezetéséből. Megmutatjuk, hogy szavaztak az ország leggazdagabb településein.
Van, ahol százmilliót vett le az önkormányzat számlájáról egy kibercsaló, máshol vízhiány volt nyáron, százmillióból építettek jóléti parkot, vagy épp az ügyészség nyomoz. Megnéztük, mivel kerültek be a hírekbe a települések, ahol hiába próbáltak újrázni az ezer éve regnáló polgármesterek.
Az agglomerációs települések lakosságszáma nőtt nagyon az elmúlt évtizedben, hatalmas nyomást helyezve ezekre a településekre. Az építési hatóság nem működik érdemben, a kötöttpályás közlekedés csak pár helyen kínál igazi alternatívát, az önkormányzatoknak pedig állami segítség kéne a helyzet kezeléséhez. Interjú Porhajas Gáborral, a Klímabarát Települések Szövetségének munkatársával.
Aztán jöttek a rendőrök, és megoldották a dilemmát.
Az iskolában tanulta az újraélesztést.
Alig ezer lelkes városok is vannak Magyarországon, de a 12 ezres Solymár még mindig nagyközség. Egy 2015-ös kormányhatározat szerint pedig csak egyetlen település felel meg a várossá válás kritériumának: Solymár.
Tavaly napokig nem volt víz a felduzzadt agglomerációs településen.
A lakáshitelét törlesztette belőle.
Technológiai problémák adódtak.
De Menczer Tamás nem tudta megígérni, hogy a közeljövőben nem fordul újra elő vízhiány.
Egyelőre nem látják, mikor normalizálódhat a helyzet Solymáron, aminek egyes részein napok óta ezer ember nem jut ivóvízhez.
Továbbra sem javasolják a környéken a medencék feltöltését és a kertek locsolását.
A főpolgármester szerint nem véletlen, hogy a baj először a túlzsúfolt agglomerációs településeken jelentkezik.