Ki kéne pihennie magukat a Liszicsanszkért vívott csatában részt vett csapatoknak, hogy visszanyerjék harcképességüket, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki július negyediként Oroszország hőse érdemrenddel tüntette ki Alekszandr Lapin vezérezredest és Esedulla Abacsev vezérőrnagyot a Luhanszk megye megszállásában szerzett érdemeikért.
Luhanszk elfoglalását Putyin és védelmi minisztere, Szergej Sojgu is nagy diadalként állították be - bár az április közepén indított keleti offenzíva eredeti célja nem csupán Luhanszk, hanem Donyeck megye teljes területének megszerzése volt, ám az utóbbival lényegében semmit se haladtak.
Hétfőn például csak erőfelderítő műveleteket folytattak Bahmut és Sziverszk irányába, illetve megpróbáltak közelíteni a két várost összekötő főúthoz, Harkiv és Donyeck megyék határán pedig Szlovjanszk irányába tapogatóztak. Itt az ukrán vezérkar szerint "részsikereket értek el Mazanivkában, de a harcok továbbra is Dolina és Bohorodicsne körzetében zajlanak, itt lényegében április óta változatlan a frontvonal. Tekintettel a Luhanszkban bevetett orosz erők leharcoltságára, egyelőre semmi se utal arra, hogy kellő erőket tudnának összevonni a helyzet érdemi megváltoztatásához.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?