Blatter és Platini felmentése: hogyan lehet megúszni, ha valakinek szerződés nélkül csak úgy átutalnak egy vagyont?

bűnügy
Sepp Blatter egykori FIFA-elnök a bíróság épülete előtt ünnepel a felmentése után
Fotó: FABRICE COFFRINI/AFP

A svájci Bellinzonában található Szövetségi Büntetőbíróság felmentette a csalás vádja alól Sepp Blattert, a FIFA volt elnökét és Michel Platinit, Blatter egykori tanácsadóját, az UEFA egykori elnökét. Abban az ügyben, ami annak idején véget vetett mindkettejük sportvezetői karrierjének, és hosszú évekre páriává tette őket a futballvilágban.

Maga az ügy annak idején első látásra aránylag egyértelműnek tűnt. (Az egész úgy bukott ki, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium 2015-ben közzétette titkos nyomozásának eredményeit és bizonyítékait a futballvilág vezetését behálózó korrupcióról a megelőző két évtizedben, aminek nyomán a bírósági ítéletek és az etikai bizottsági döntések sora valósággal lefejezte a kontinentális fociszövetségek vezetését.)

Az alapügy

Blatter utasítására a FIFA úgy fizetett ki 2011-ben 2 millió svájci frankot (mai árfolyamon 823 millió forintot) Platininek, aki akkoriban éppen az európai szövetség, vagyis az UEFA vezetője volt, hogy az összegről nem volt semmiféle szerződés, azt egyszerűen átutalták neki a világszövetség számlájáról.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!