sepp blatter

Sepp Blatter: Hiba volt Katarnak adni a vébérendezést

A FIFA bukott elnöke – aki 2010-ben kihirdette a pályázat győztesét – most azt mondja, Franciaország tehet az egészről.

Herczeg Márk
világbajnokság

Orbán Viktor SMS-ben gratulált Sepp Blatternek, miután a FIFA volt elnökét felmentették a korrupciós vádak alól

"Az üzenete mélyen megérintett" - mondta Blatter.

Benics Márk
sport

Blatter és Platini felmentése: hogyan lehet megúszni, ha valakinek szerződés nélkül csak úgy átutalnak egy vagyont?

Minden korrupciós vád alól tisztázta a svájci bíróság Sepp Blattert, a FIFA volt vezetőjét és Michel Platinit. Lényegében azon a alapon, hogy életszerűen lenne a FIFA-nak nevetséges évi 300 ezer euróért dolgozni.

Szily László
bűnügy

Csalás miatt vádat emelt Sepp Blatter és Michel Platini ellen a svájci ügyészség

A vád szerint a volt FIFA-elnök 2 millió frankot játszott át egykori tanácsadójának jogalap nélkül.

Rényi Pál Dániel
futball

A FIFA még 7 évre eltiltotta Sepp Blattert és Jerome Valckét

A FIFA közlése szerint az elmúlt időszakban végzett vizsgálatok több újabb szabálytalanságot tártak fel Blatterék hivatali idejéből.

Herczeg Márk
fifa

Immár Platini ellen is nyomoznak Sepp Blatter korrupciós ügyében

Az AP értesülései szerint egy 2011-es kétmillió dolláros számla miatt.

Király András
bűnügy

Orbán ölelkezett és ebédelt Sepp Blatterrel

Díszes kíséret fogadta a hűtlen kezelés miatt eltiltott ex-FIFA-elnököt.

Botos Tamás
sport

Csak három év múlva rendezik meg, de már most a futballtörténet egyik legmocskosabb világbajnoksága

Az emberéletek százait követelő rabszolgamunka és a több százmillió dollárt megmozgató korrupció ellenére sem valószínű, hogy a FIFA elvenné Katartól a 2022-es vébérendezés jogát.

Rényi Pál Dániel
futball

Blattert minden focival kapcsolatos dologtól eltiltotta a FIFA, de azért Putyin meghívására elutazik a világbajnokságra

A korrupciós botrányba belebukott Blatter vezette a FIFA-t akkor is, amikor Oroszország megkapta a világbajnokság rendezési jogát.

Horváth Bence
sport

Sepp Blatter az Aranylabda díjátadóján zaklatta az amerikai kapust

Hope Solo szerint mielőtt bevonultak volna a FIFA elnökével, az a fenekét fogdosta.

Botos Tamás
bulvár

A francia ügyészség vizsgálja, hogy megkenték-e a FIFA-t az oroszok és a katariak

Már Sepp Blattert is kihallgatták arról, hogy ítélték oda a következő két vb rendezési jogát.

Czinkóczi Sándor
futball

Csányit beválasztották a FIFA tanácsába

Miután az MLSZ élén bizonyított.

Herczeg Márk
futball

Varázslatos interjúban mosdatja Sepp Blattert a Nemzeti Sport

Szöllősi György bemutatja az embert, akit meghurcoltak, pedig életét szentelte a közös szenvedélynek.

Rényi Pál Dániel
Média

Túl sok veszteséget termel, bezárhat az idén februárban megnyitott FIFA múzeum

Sepp Blatter kedvenc projektje 28 millió euró veszteséget hozott össze. Ez is egyfajta műalkotás.

Horváth Bence
sport

Felmentették a FIFA elnökét

Lehet, hogy mégis megtörtént az a csoda, hogy nem egy bűnöző van a FIFA élén?!

kasnyikm
sport