Abe Sindzó gyilkosa az anyjának okozott anyagi kárért akart bosszút állni

bűnügy

Újabb részletek derültek ki arról, mi volt Abe Sindzó gyilkosának indítéka, aki tegnap már az első kihallgatásán beismerő vallomást tett. A 41 éves Jamagami Tecuja pénteken házi készítésű fegyverrel lőtte agyon a volt japán miniszterelnököt. A rendőrség szombaton azt is közölte, hogy a férfi hónapok óta készült a merényletre.

A gyanúsítottat épp leteperi egy rendőr.
Fotó: KAZUHIKO HIRANO/The Yomiuri Shimbun via AFP

Jamagami egy bizonyos szervezetre haragudott, amiről azt gondolta, hogy Abe is tagja. (A rendőrség pénteken nem tudta megmondani, létezik-e valójában az a szervezet.)

Jamagami viszont azt a vallási csoportot okolta azért, hogy az anyja anyagilag teljesen tönkrement, ugyanis szinte minden pénzét nekik adományozta.

„Anyámat megbabonázta egy vallási csoport, amire én nehezteltem emiatt" - írta a Kyodo hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.

A japán média azt is tudni véli, hogy a gyilkos korábban Abe több nyilvános eseményére is ellátogatott, például a merénylet előtti napon is. Eleinte bombával akarta elkövetni a merényletet. A narai rendőrség nem kommentálta a japán média által Jamagami indítékáról vagy előkészületeiről szóló részleteket.

A szomszédai azt mondták a Reutersnek, hogy a férfi sosem köszönt vissza nekik.

Abe Sinzó volt japán miniszterelnököt péntek délelőtt lőtték meg egy választási kampányeseményen. Pár órával később a kórházban belehalt a sérüléseibe. Abe volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. 2006-ban egy évig volt hivatalban, majd 2012-től 2020-ig, amikor egészségügyi okokból lemondásra kényszerült.

Kapcsolódó cikkek