A Maldív-szigetekre menekült Srí Lanka elnöke

külföld

Néhány órával beígért lemondása előtt a Maldív-szigetekre menekült Srí Lanka elnöke, Gotabaja Radzsapaksza. Innen valószínűleg egy másik ázsiai országba mennek tovább a feleségével, írja a Reuters. A BBC szerint katonai géppel hagyták el az országot.

Az elnök kedden egy Dubajba tartó gépre próbált feljutni a családjával és más közeli ismerőseivel, de a személyzet nem engedte át őket. Azelőtt más reptereken is próbálkoztak.

Ezzel véget ért az elmúlt két évtizedet meghatározó Radzsapaksza-korszak. A távozó elnököt 2019-ben választották meg, bátyja pedig 2005-től 2015-ig töltötte be ezt a posztot, később miniszterelnök lett. A családból többen tagjai voltak a kormánynak.

Gotabaja Radzsapaksza február 4-én, a függetlenség napi ünnepségen.
Fotó: ISHARA S. KODIKARA/AFP

Srí Lanka gazdasága teljesen összeomlott, kifogytak a devizatartalékból, és nem képesek alapvető árukat behozni az országba, egy ponton Vlagyimir Putyint kérték, hogy segítsen az üzemanyagbeszerzésben.

A 22 milliós ország az 1948-as függetlenné válása óta nem élt át a mostanihoz hasonló válságot, ami élelmiszer- és gyógyszerhiányban, illetve a száguldó inflációban is megnyilvánul.

Srí Lankán ezért hónapok óta rendszeressé váltak a tüntetések, múlt szombaton ezrek rohamozták meg az elnök rezidenciáját, ahol elfoglalták a belső termeket, és a medencébe is beugráltak.

Látogatók az elnöki rezidencián, miután a tüntetők elfoglalták az épületet
Fotó: ARUN SANKAR/AFP

Miközben a miniszterelnök házát is felgyújtották, Radzsapaksza bejelentette, hogy szerdán le fog mondani. Ezt várhatóan végül levélben fogja megtenni.

Radzsapaksza lemondásával a miniszterelnök válik ügyvezető elnökké, aki a hétvégén szintén felajánlotta lemondását.

Kapcsolódó cikkek