Orbán mellől a fotókról eltűnő Mészáros, budapesti terek államosítása, beszólás az EU-nak: ezeket is megszavazta a fideszes törvénygyár

POLITIKA

A keddi parlamenti ülésnap két legfontosabb eseménye a 2023-as költségvetés elfogadása, illetve az Alaptörvény 11. módosításának megszavazása volt, de azért ezen kívül is döntött pár dologról a fideszes törvénygyár.

A költségvetés megalapozásáról szóló salátatörvényben volt például elrejtve az a változtatás, melynek értelmében a jövőben bárki kérheti, hogy egy fényképen tegyék őt felismerhetetlenné, ha az olyan eseményen készült, ahol ott volt a miniszterelnök és/vagy a köztársasági elnök. Azaz ez alapján akár búcsút inthetünk Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc brománcát megörökítő felvételeknek is.

Szintén megszavazta a fideszes többség három budapesti köztér államosítását: a Podmaniczky Frigyes tér - vagyis az Arany János metrómegálló fölötti terület -, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér eddig a Fővárosi Önkormányzat tulajdona volt, az állami bekebelezés után pedig a turisztikai szempontból kiemelt tereket a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak adják át 99 évre. Karácsony Gergely főpolgármester már tiltakozott a törvény ellen a benyújtásakor, és azt ígérte, hogy ha elfogadja a parlament, akkor perre mennek.

Emellett megszavazta a fideszes többség a fideszes képviselők által benyújtott határozati javaslatot is, amiben felszólították a kormányt, hogy mit kéne képviselni az EU átalakításáról szóló vitában. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iratban többek között az Európai Parlament jelenlegi formájának felszámolását javasolják. A szövegről és ennek politikai kontextusáról korábban részletesen is írtunk.

Tovább a parlament átalakította a frakciófinanszírozást, és az európai parlamenti (EP-) képviselőkével megegyező vagyonnyilatkozati rendszert vezetett be az országgyűlési képviselőkre. A rendszer jóval lazább lesz, mint az eddigi, amúgy sem túl szigorú magyar szabályozás. Augusztus 5-ig kell megtenni az új nyilatkozatot, amelyben már nem kell feltüntetni az ingatlanokat, a nagy értékű ingóságokat, a megtakarításokat, helyette a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kell számot adniuk a képviselőknek. A jövőben a képviselő családtagjainak nem kell vagyonnyilatkozatot tenniük.

Változik a frakciók finanszírozása is: a jövőben a működési keret alaptámogatás része a közös listán bejutott frakcióknak nem jár külön-külön, hanem csak a közös lista kapja meg, és az összeg egyenlő arányban oszlik meg a közös listán indult pártok frakciói között. Az egyik előterjesztő, Kocsis Máté (Fidesz) korábban azt mondta, a jogszabály 3 milliárd forintot von el a baloldali pártoktól és 2 milliárd forintot a jobboldali pártoktól. Az elvonás mértékét azzal indokolta, hogy a frakciók támogatásának a választói akaraton kell nyugodnia.

Kapcsolódó cikkek

Elfogadták a 2023-as költségvetést

Igaz, ezekből egyre nehezebb kihámozni, hogy pontosan mit is tervez a következő évre, és jó eséllyel fognak is még változni a tervek.

Horváth Bence
gazdaság

Lehet egyszerre az EP- és az önkormányzati választás, visszatértek a főispánok és a vármegyék

Tizenegyedik alkalommal is módosította az Alaptörvényt a fideszes kétharmad.

Horváth Bence
POLITIKA

Micsoda idők: az is lehet, hogy soha többé nem látjuk Orbán Viktor mellett Mészáros Lőrincet

A törvény az a törvény – lesz, amint elfogadják.

Gazda Albert
ner

Államosítaná és az V. kerületnek adná a kormány a Vörösmarty teret, a Podmaniczky teret és a Széchenyi teret

Mindezért egy fityinget sem kapna a főváros.

Kiss Imola
Budapest

Karácsony Gergely: Mert az V. kerület olyan rohadt jól gazdálkodik a közvagyonnal?

Nagyon felhúzta magát a főpolgármester a híren, mely szerint a kormány államosítaná, és az V. kerületnek adná a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret.

Boros Juli
POLITIKA

Feloszlatná az Európai Parlamentet a Fidesz és a KDNP

Az egész Európai Uniót újraszervezné Kövér László és Semjén Zsolt, és erről a magyar országgyűlés hamarosan határozatot fogad el. Vétójogot adnának a nemzeti parlamenteknek mindenben, de közös európai hadsereget is akarnak. Ugyanitt elítélnék az Oroszország elleni szankciókat is.

Magyari Péter
POLITIKA

Ha a laza vagyonnyilatkozati szabályokat kell másolni, fontos a Fidesznek az európai integráció

A fideszes Hargitai János szerint most meghajolnak a magas jogállamisági feltételeknek.

Szurovecz Illés
POLITIKA