A rezsicsökkentés részleges kivezetéséről szóló kormányzati bejelentést követően egyértelműen nagyon megerősödött a lakosság érdeklődése a háztartási méretű napelemes rendszerek iránt, mégpedig szó szerint egyik napról a másikra– ezt Szolnoki Ádám, a Manap iparági egyesület elnöke mondta a Portfoliónak.
Becslése szerint nagyságrendileg három-ötszörösére emelkedett a napelem telepítése iránti kereslet, a bejelentés után két nappal pedig többen már szerződést is kötöttek.
A kormány által bemondott számok Szolnoki Ádám szerint sok embert megijesztettek; a családi házak energiafelhasználása gyakran meghaladja a minden ingatlantípus fogyasztása alapján kiszámolt átlagot, és az áramfogyasztást az is emeli, hogy az elmúlt években az általános elektrifikációs trend részeként a lakosság körében egyre népszerűbb az elektromos fűtés és melegvíz-előállítás.
A napelemek eddig jellemzően 10-12 éves megtérülési ideje most olyan arányban rövidül meg, mint amilyen arányban a teljes kilowattóránkénti ár, illetve a számla összege emelkedni fog, azonban mivel az alapanyagok beszerzése többnyire euróalapon történik, az árak növekedése árnyalni fogja az összképet. Emellett a telepítő vállalkozások is árat emelhetnek a megnövekedett igények miatt.