rezsicsökkentés-csökkentés

Magyar Péter bejelentette, mit tenne a Tisza-kormány – de honnan lesz erre pénz?

A Tisza elnöke egy sor olyan intézkedést ígért, amelyek javítanák az emberek életminőségét. Közben viszont hallgatott arról, mit tenne az orosz energiafüggőséggel, hogyan emelné a nyugdíjakat, vagy épp mit tenne az egykulcsos adórendszerrel.

Székely Sarolta
gazdaság

Sokkal kevesebb gázt és áramot fogyasztottunk tavaly, mint az előző években

Már a számokon is látszik a rezsicsökkentés-csökkentés eredménye.

Solti Hanna
energia

Lantos Csaba: Az átlagfogyasztás felett sem változik a gáz és az áram ára januártól

Négy hónapra rögzítik a rezsicsökkentett szinten túli árakat, jelentette be az energiaügyi miniszter.

Bódog Bálint
energia

A rezsiemelés óta láthatóan csökkent a magyar gázfogyasztás

Egyre növekvő ütemben csökken.

Bódog Bálint
energia

KTK: Október 1-től 18 fok lesz az állami intézményekben

Az általános iskolákban és óvodákban 20 fok lehet.

Uj Péter
energia

Százezres támogatást kér a szülőktől a rezsiköltségek miatt egy óbudai gimnázium

Levélben mérték fel, hogy kik azok, akik hozzá tudnának járulni a villany- és fűtésszámlához. Az igazgató szerint így megtarthatnák a tantermi oktatást.

Benics Márk
oktatás

Állami közfeladattá tette a kormány a rezsivédett áram- és gázszolgáltatást

A gáz- és áramszámla is kiegészül, ráírják, hogy a rezsicsökkentett díj nélkül mennyit kellett volna fizetni.

Benics Márk
gazdaság

Augusztus 15-ig meghosszabbította az MVM a mérőórák bediktálásának határidejét

Az eredeti határidő augusztus 5-e, péntek volt.

Benics Márk
energia

Péntekig lehet bediktálni az MVM-nek a mérőóraállásokat

Telefonon túlterhelt az ügyfélszolgálat, ezért személyesen vagy online érdemes próbálkozni.

Herczeg Márk
energia

A rezsicsökkentés csökkentése után háromszorosára-ötszörösére nőtt a napelemek iránti kereslet

A napelemek eddig jellemzően 10-12 éves megtérülési ideje most olyan arányban rövidül meg, amilyen arányban a teljes kilowattóránkénti ár, illetve a számla összege emelkedni fog.

Mészáros Juli
gazdaság

„Az a baj, hogy a szép beszéd már kevés ehhez az országhoz”

Szelíd tömeg zárta le a Margit hidat hétfő reggel.

Kaufmann Balázs
video

Székesfehérvár fideszes polgármestere meglepődött, hogy az anyapártja nem egyeztetett az önkormányzatokkal, mielőtt kitette őket a rezsivédelemből

Cser-Palkovics András nem biztos benne, hogy mindegyik önkormányzat ki tudja gazdálkodni a rezsicsökkentés-csökkentést.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA